Szolnoki buszbaleset: éppen nem volt óra abban a teremben, ahova a jármű csapódott

Az iskolát nem kellett kiüríteni.

Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy súlyos buszbaleset történt szerda reggel Szolnokon: egy helyi járatú autóbusz a Varga Katalin Gimnázium falának csapódott. A mentők huszonhárom sérültet – tizenkilenc felnőttet és négy gyereket – szállítottak kórházba, köztük egy idős nőt, aki fej- és gerincsérüléseket szenvedett, de eszméleténél volt - írja az MTI.

A rendőrség közlése szerint a busz 8 óra előtt Szandaszőlős felől érkezett a belváros irányába, amikor eddig tisztázatlan okból a Tisza-hídról lehajtva, a körforgalomban a gimnázium falának ütközött. A jármű az iskola azon részébe csapódott, ahol éppen nem tartottak órát. A sérültek között egy gyalogos is van.

A helyszínre több mentőautó és két mentőhelikopter érkezett. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint életmentő beavatkozásra nem volt szükség, a legtöbben zúzódásokat szenvedtek, néhány esetben csonttörés gyanúja is felmerült.

A busz áramtalanítását és a baleset során kidőlt fa eltávolítását a szolnoki hivatásos tűzoltók végezték. Az iskola érintett helyiségét lezárták, de az épület többi részét nem kellett kiüríteni.

A Szolnoki Rendőrkapitányság tömegszerencsétlenséget okozó közúti baleset gondatlan okozása miatt indított nyomozást. Az érintett útszakaszt a hatóságok egy időre lezárták.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.