Idén is ingyen kérhetik a szülők ezt a védőoltást

Szeptember 12-ig kell leadniuk a szülőknek a nyilatkozatot, ha szeretnék, hogy gyerekük térítésmentesen megkapja a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást – a köznyelvben gyakran csak „rák elleni oltásként” emlegetett vakcinát.

A szülők, ha most nem igénylik, a vakcina később már csak receptre, saját költségen szerezhető be, ráadásul 15 éves kor felett három oltásra is szükség van a teljes védettséghez – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) közleményéből.

A HPV elleni vakcina 2014 óta elérhető ingyenesen a hetedik osztályos lányok számára, 2020 óta pedig a fiúk is jogosultak rá. Az oltás akkor hat a legjobban, ha még a szexuális élet megkezdése előtt adják be, ezért szerepel a hazai oltási naptárban a 12–13 évesek számára.

A szülők az iskola első napjaiban kapták meg a tájékoztatót és a nyilatkozatot, amelyet szeptember 12-ig kell visszaküldeniük. Az oltás beadását az iskolaorvos végzi két részletben, hat hónapos különbséggel. A teljes védettséghez mindkét oltás szükséges.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.