Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Mutatjuk, milyen ösztöndíjakra számíthattok és mikor.
A szakképzésben tanulók és az egyetemisták számára is járnak ösztöndíjak szeptembertől a 2025/26-os tanévben.
Az első utalás időpontjára azonban még várni kell, mert annak ellenére, hogy az ösztöndíjak már szeptembertől járnak, ezeket jellemzően októberben folyósítják. Ekkor azonban egyszerre kéthavi összeg érkezik a számlákra; a szeptemberi és az októberi egyben.
Milyen ösztöndíjak járnak a szakképzésben tanulóknak?
Ha technikumban, szakképző iskolában vagytok kilencedikesek, akkor szakképzési ösztöndíjra vagytok jogosultak.
Ennek összegét nemcsak a tanulmányi eredményetek határozza meg, hanem az is, hogy hányadikba és milyen típusú iskolába jártok. Az IKK adatai szerint:
Mik járnak az egyetemistáknak?
Ha egyetemisták vagytok, a második félévetektől tanulmányi ösztöndíjat kaphattok, aminek az összege szakonként és egyetemenként eltérő.
Járhatnak azonban szociális alapú támogatások is (ezek már az első félévtől kezdve), többek között például
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.