Ilyen ösztöndíjakra számíthattok, ha szeptembertől szakképzésben tanultok tovább

Havonta akár 60 ezer forintot is bezsebelhettek, ha szakképzésben tanultok tovább és jó tanulmányi eredményeteket értek el. Ez több, mint amire a legtöbb tanulmányi ösztöndíjra jogosult egyetemista kaphat.

  • Székács Linda

A kormány évekkel ezelőtt, a szakképzés átalakításakor határozott arról, hogy a szakképzésben tanuló diákok ösztöndíjat kaphatnak. Hogy ki mennyit, az több tényezőtől is függ.

A 2024/2025-ös tanévben

  • nyelvi előkészítő osztályban havi 8 ezer forint
  • technikumban 9-10. osztályban havi 8 ezer forint
  • szakképző iskola 9. osztályában havi 16 ezer forint
  • műhelyiskolában havi 16 ezer forint

volt az ösztöndíj összege.

Azonban a szakirányú oktatásban részesülők, tehát a szakképző iskolában 11-12. osztályos és a technikumi 11-12. osztályos tanulók ennél többet is hazavihetnek jó tanulmányi eredményért cserébe.

A jogszabály ezt az összeget százalékosan határozza meg, aminek az alapja a szakirányú oktatás központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott önköltségének egyhavi összege (ez jelenleg 100 ezer forint). Ez

  • 2,00-2,99 közötti tanulmányi átlagnál 8 százalék, azaz 8 ezer forint
  • 3,00-3,99 közötti tanulmányi átlagnál 25 százalék, azaz 25 ezer forint
  • 4,00-4,49 közötti tanulmányi átlagnál 42 százalék, azaz 42 ezer forint
  • 4,50 és a feletti tanulmányi átlagnál 59 százalék, azaz 59 ezer forint
  • Megelőző tanév végi minősítés hiányában 16 ezer forint/hó

Fontos, hogy a szakképzésben minden diák jogosult az ösztöndíjra, kivéve a duális képzésben résztvevőket, azokat, akiknek évet kell ismételniük vagy szüneteltetik a jogviszonyukat, vagy az igazolatlan óráik száma elérte a hatot.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.