Belső vizsgálat indult a nagykanizsai piarista óvodában egy több mint tíz évvel ezelőtti bántalmazási ügy miatt

A Piarista Rend közleményben számolt be arról, hogy egy volt óvodásuk fizikai bántalmazást jelentett be a nagykanizsai piarista óvodából.

A Piarista Rend Magyar Tartománya tájékoztatása szerint augusztus 11-én kereste meg őket egy személy, aki azt állítja, hogy több mint tíz éve, óvodás korában fizikai bántalmazás érte a nagykanizsai intézményben. A bejelentést másnap, augusztus 12-én a rend továbbította az ügyben vizsgálódó hatóságoknak is, és jelezte: az intézmény mindenben együttműködik a hatóságokkal.

Egy nagykanizsai egyházi óvodában megpofozta a gyerekeket a vezető óvónő

A közleményben arra is kitértek, hogy a rend 2019 óta működteti a Biztonságos Iskola Tartományi Tanácsot (BITT), amely a biztonságos, elfogadó és gyerekközpontú környezet kialakítását és fenntartását segíti elő. A mostani bejelentés nyomán a BITT megkezdte a tényfeltárást és a kapcsolatfelvételt, amelyhez kiskorú érintett esetén szülői beleegyezésre van szükség. A rend közlése szerint azonban ma délig nem érkezett válasz a bejelentőtől.

A közlemény megerősíti, hogy a korábban bejelentett rendszerszintű reformok – például a jelzési protokollok automatizálása, a kötelező képzések és a független külső audit – továbbra is kiemelt fontosságúak az intézményekben.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.