Egyre több az SNI-s tanuló, miközben továbbra is kevés a praktizáló gyógypedagógus
Egy év alatt négyezerrel nőtt az általános iskolás korú SNI-s gyerekek száma, vagyis jelenleg egy fejlesztéssel foglalkozó pedagógusra körülbelül 10 gyerek jut.
Évről évre hallani olyan összefogásokról, hogy a nyári szünet alatt szülők festik ki a gyerekeik tantermeit, megjavítanak kisebb-nagyobb hibákat az épületen, esetleg a kerítést festik le vagy az udvaron végeznek különféle munkálatokat.
Hogy idén előfordul-e az országban valahol ilyesmi, arról a Szülői Hang Facebook-csoportjában érdeklődtünk. Bár olyan szülők még nem jelentkeztek, akik idén ilyesmiben vennének részt, privát üzenetben érdekes levelet kaptunk egy budapesti iskola igazgatóhelyettesétől a különféle javítási folyamatokról. Ezt most változtatás nélkül közöljük:
"Mindig voltak majdnem minden iskolában szülők által elvégzett munkák, néha ad hoc, de leggyakrabban egy őszi/tavaszi szombatra tervezett szülők-nevelők-gyerekek részvételével megtartott közös napok, amikor kerítést, termet festettünk, kertet újítottunk, zárakat szereltünk, egyik teremből a másikba pakoltuk az évfolyamazonos bútorokat, stb. Ezeket a programokat közösségépítő folyamat részeként fogtuk fel, és nem volt kötelező sem a pedagógusok, sem a szülők és gyerekeik számára, így valójában nem volt olyannyira megterhelő – egy bizonyos ideig. De ha az ember már a harmincadik, negyvenedik ilyen alkalmat szervezi meg, akkor már csak az igazán kitartóak maradnak, hiszen egy ilyen alkalomnak komoly előkészületi, szervezési feladatai is vannak.
Jelenleg elvben az iskolai karbantartók végzik ezeket a munkákat, de egyedül nem boldogulnak vele, ezért az iskola költségvetéséből megrendelt (és esetleg a szülők vagy a pedagógusok által megvásárolt) alapanyagokat felhasználva a legtöbb iskola mostanában is szervez egy ilyen napot.
Az intézmények költségvetésében mindig van olyan sor, amely a felújításokkal összefüggő, szakembert igénylő kiadásokra tervezett, de ha van is rá keret, gyakran olyan nehézkes a folyamat, hogy addig,
amíg egy tankerületnek történő hibabejelentéstől eljutunk a megjavításig akár több hónap is eltelik.
Ennek az az oka, hogy a folyamat a tankerületi kör miatt túl hosszadalmas a tankerületi munkatársak legjobb szándéka mellett is.
Nem az iskola rendelkezik ugyanis közvetlenül a saját költségvetésével, hanem a tankerületi engedélyezéseken kell átfuttatni az egészet:
- adott felületen hivatalosan bejelentjük a hibát,
- a tankerület felelőse besorolja sürgősség és szakmai problémakör szerint,
- ezután három árajánlatot kér különböző szakemberektől (cégektől),
- eldönti, hogy melyiket bízza meg,
- szerződést köt,
- majd ezután történik meg bármi.
A bármi az amúgy bármikor is megtörténhet, tehát előfordult nem egyszer, hogy szüneti (adott esetben a szabadság idejére eső) időszakban kellett bemennünk az iskolába, mert jött a vízvezetékszerelő, a villanyszerelő, vagy akinek éppen akkorra sikerült beütemeznie a munkát, és vezetői aláírásra volt szüksége a munka elvégzésének igazolásaképpen.
A tankerületi műszaki vezető (vagy akinek a feladatot leosztották) hatalmas mennyiségű adattal dolgozik, így fordulhat elő olyan eset is, hogy a javítási kérelem benyújtásától 2 év telik el a javítás megvalósításáig.
Sokkal egyszerűbb lenne, ha az iskolák a saját hatáskörükben dönthetnék el, hogy nekik mi a fontos, mi a sürgős, és önállóan végeztethetnék el a munkákat - nyilván költséghatékonyan -, hiszen a keretösszeg adott, az iskolának is érdeke (lenne) jól dönteni arról, hogy kit, mennyiért bízunk meg."
