Többször beragasztották egy kisfiú száját a felcsúti óvodában

A kisfiú a szájragasztáson kívül azzal is büntették, hogy amíg a többiek az udvaron játszottak, addig őt felügyelet nélkül bezárták a terembe.

Az RTL Híradónak a gyerek édesapja úgy fogalmazott, hogy először úgy tudták, csak egyszer történt ilyen, de később kiderült, hogy többször is beragasztották a kisfiú száját.

Azóta a fiam éjszakánként felébred óránként, kiabálja a nevünket, nyugtalanul alszik

- mondta Barkóczi Lajos, az édesapa.

Az RTL Híradó az ügyben megkereste a bicskei rendőrséget is, ahonnan azt a tájékoztatást kapták, hogy még tart a nyomozás. A rendőrség a vizsgálatba a gyámhivatalt is bevonta, azonban ők azt állítják, mivel óvodában történt a bántalmazás, ezért az intézményt fenntartó önkormányzat tud csak intézkedni.

 

Mészáros László István felcsúti polgármester az RTL-nek azt mondta, hogy amint kiderült az eset, rögtön feljelentést tett a rendőrségen, de arra már nem tudott válaszolni, hogy az óvodapedagógus miért dolgozhat még mindig az intézményben.

Legutóbb az kemenesmihályfai óvodában olyan eset, amiben a rendőrség vizsgálatot indított. Az Eduline-on is beszámoltunk arról, hogy nem tudtak átöltöztetni egy kisfiút az óvodapedagógusok, dajkák, ezért a csoportszoba elé egyedül, felügyelet nélkül félmeztelenül kiküldték a zokogó gyereket.

 

 

 

 

Hozzászólások

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.