Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
Se pénz, se plusz szabadság – van olyan pedagógus, akinek úgy kell „vándortáboroztatnia” mintegy 30 diákot a Balaton-felvidéken, hogy ezért nem kap pénzt és előtte végig be kell járnia az iskolába.
Az Eduline szerkesztősége olvasói levelet kapott Csabától (nevét az anonimitás érdekében megváltoztattuk - A szerk.), aki pedagógusként július közepén egy hétig vándortáborban felügyel a Balaton-felvidéken mintegy 30, javarészt felsős diákra.
A kíváncsiság vezérelt, amikor megkérdeztem az iskolában, jár-e ezért valami (órakedvezmény, plusz szabi, esetleg pénz…), hiszen nyár közepén, konkrétan a nyári szünetben fogok dolgozni 7 egész napot, és 6 éjszakát is velük leszek.
– írta a tanár, aki a felvetésére azt a választ kapta, hogy a táboroztatásért semmit sem kap, örüljön, hogy nem kell neki fizetni.
Egy tanfolyamot kellett volna elvégezni
Csaba ezután megtudta, hogy csak akkor kaphatna a vándortáborért pénzt, ha elvégezne saját költségen egy ezzel kapcsolatos tanfolyamot, amit egyébként tavasszal tartottak.
Azt érdemes megjegyezni, hogy a vándortábor nem egy sima tábor.
A program célja a természetjárás és a sport, valamint az azon keresztül megvalósuló egészség- és környezettudatos életmód megismertetése, népszerűsítése a felső tagozatos és középiskolás fiatalok körében
– olvasható a vándortábor oldalán.
Van erdei, vízi, bringás, sőt zarándok változata is. A turnusokra általános-és középiskolák, szakképző intézmények, civil szervezetek és egyházak is jelentkezhetnek.
Az erdei vándortáborban, ahol egyébként Csaba is vigyáz a gyerekekre, minimum 20 fővel és két felnőttel indul egy turnus. (A maximális létszám 36 diák és 4 felnőtt lehet.)
A részvételi díj 49 000 Ft/fő, amiben benne van:
Minden csoportban legalább egy felnőttnek „gyalogos vándortábor-vezető” képesítéssel kell rendelkeznie. Egy ilyen tanfolyam elvégzése egyébként 20 ezer forintba kerül.
Az a pedagógus, akinek megvan a képesítése, bruttó 150 ezer forintra jogosult a táboroztatásért, akinek ez nincsen meg, annak nem kell kifizetnie a tábor részvételi díját. Vagyis kap ingyen háromszor enni és hat éjjelre lesz szállása, átveheti a kezdőcsomagot a vászonzsákkal és részt vehet a szabadidős programokon úgy, hogy közben felügyeli a diákokat.
Mindezt úgy, hogy a vándortábor honlapján az szerepel, hogykiemelt cél vándortáborokat szervező pedagógusok ösztönzése, segítése, továbbképzés szervezése számukra, valamint a nyári táboroztatási időszakban végzett nevelő munka anyagi elismerése
Ha pedig mondjuk egy iskola úgy dönt, hogy 20 főre nem két felnőttet, hanem hármat küldene a gyerekekkel a vándortáborba, akkor a harmadik pedagógusnak, vagy szülőnek is ki kell fizetnie a részvételi díjat.
Be kell járni a suliba is
Csaba helyzetét tovább nehezíti, hogy a tanév utolsó hetében a faliújságra kitett papírról tudta meg, hogy nem július 4-ig kell bejárnia az iskolába, hanem július 14-ig.
"A papíron, a nevünk mellett feltüntették, hogy hány nap kivehető szabadságunk van.Ha nem szeretnénk 14-éig bejárni az iskolába, akkor egy formanyomtatványon kérelmezhetjük az igazgatónál, és kiadhatja a szabadságunkat. Ez lehetséges? Eléggé megdöbbentünk…"- fejtette ki a pedagógus, aki ezután azon töprengett, mit tegyen, hiszen neki a tábor miatt július végén kezdődik a nyári szünet, és augusztus 21-én már jöhet újra.
Arról nem beszélve, hogy ugyanabban a tankerületben egy másik iskolában csak július 4-ig kell bejárniuk a tanároknak.A pedagógus végül úgy döntött, hogy a tábor előtti hetet kiveszi, és elhasználja a szabadságait, hogy kipihenten tudjon a diákokra vigyázni.
Ha az iskola szervezi, fizetni kell pluszban a pedagógust is
Az eset kapcsán megkérdeztük a Klebelsberg Központot is, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy „abban az esetben, ha a tankerületi központ/iskola bízza meg a pedagógust az „ottalvós” tábori feladattal, akkor jogosult a pedagógus a díjazásra.
Ha nem, akkor nincs ilyen kötelezettségük. Az irányadó jogszabályok alapján a szabadságot – a pedagógus előzetes meghallgatása után – az igazgató az iskolai szünetben adja ki. Erre a nyári szünetben, a tanítási év befejezésével összefüggő munkaköri feladatok elvégzését követően kerül sor. A munkáltató évente hét munkanap szabadságot a pedagógus kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni.”
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.