Fent hagyták a hétéves kislányt a buszon, aki egy akciófilmből tanult megoldással mentette meg magát

A kisdiák bátorsága és találékonysága előzte meg a bajt, miután az osztálykirándulásról visszatérve véletlenül a buszon felejtették. A hét éves kislány nem esett pánikba – inkább cselekedett.

Június 5-én a tatai Vaszary János Általános Iskola elsősei osztálykiránduláson vettek részt. A forró délutánon visszaérkeztek az iskolához, a gyerekek leszálltak a buszról – kivéve egy kislányt, aki mélyen aludt az ülésen – írja a 24.hu.

Az egyik szülő a lapnak adott nyilatkozata szerint egyik tanár sem nézte át a buszt, hogy nem maradt-e fent valaki, így a jármű visszaindult a telephelyre.

Amikor a hét éves kislány felébredt, nem esett kétségbe. A szülő elmondása szerint eszébe jutott egy akciófilm, amiben egy szereplő vészkijárati kalapáccsal törte ki a busz ablakát, ezért ő is így tett. Az üveg csörömpölésére felfigyelt a sofőr, aki éppen a telephely mosdójában tartózkodott, és gyorsan a buszhoz sietett.

A kislány szerencsére nem sérült meg, de körülbelül fél órát tölthetett egyedül a legalább 30 fokos járműben.

Az egész történet úgy derült ki, hogy a kislány édesapja kezdte keresni a gyereket, amikor kiderült, hogy a nem tudják biztosan a lány is leszállt-e a buszról. Egy másik gyerek megjegyzése alapján jutottak arra a következtetésre, hogy talán még a buszon van.

A megszólaló szülő szerint a kirándulást vezető pedagógus nem vállalta a felelősséget, az iskola vezetősége pedig inkább igyekezett elsimítani az ügyet.

„Kétségbe vagyunk esve, mert most jönnek az év végi osztálykirándulások. Hogy merjük egy ilyen társaságra bízni a gyermekeinket?” – kérdezte a megszólaló.

A 24.hu megkereste a Tatabányai Tankerület vezetését. A tankerületi igazgató, Vereckei Judit elmondta: belső vizsgálatot indítottak. Állítása szerint a busz visszaérkezésekor egy járókelő konfliktusa a tanárral elterelte a figyelmet, emiatt maradhatott a kislány tíz percre az utastérben. A pedagógus végül észlelte a hiányt, de mire a sofőr visszatért, a kislány már betörte az egyik ablakot, és azon keresztül nyitották ki a buszt.

A rendőrséghez hivatalos bejelentés nem érkezett az esetről. A tankerület ugyanakkor ígéri, hogy levonja a tanulságokat, és megteszi a szükséges intézkedéseket.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.