Ezek a topgimnáziumok már közzétették a végleges felvételi jegyzéküket
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Bár az online ügyintézéssel meggyorsítható, a középiskolai beiratkozáson személyesen is részt kell venni. Mutatjuk, miket vigyetek magatokkal.
Néhány nappal a tanévzárást követően, június 25-én és 26-án szervezik meg a középiskolák a beiratkozásokat a frissen felvett tanulók számára. Ezen személyesen kell részt venni és különféle dokumentumokat magatokkal vinni, ugyanakkor a folyamat jelentősne meggyorsítható, ha előtte már elvégzitek az online beiratkozást a KRÉTÁ-ban. Erre leghamarabb körülbelül egy héttel a személyes beiratkozás előtt lesz lehetőségetek.
Amennyiben már az általános iskolában is a KRÉTA-t használtátok, nincs más teendőtök, mint az ott kapott szülői azonosítóval belépnetek ebben az időszakban, majd az e-Ügyintézés felületén, a „Beiratkozás középfokú intézménybe – BKI” pontot választva megadnotok a kért adatokat. Ezt csak a KRÉTA honlapján keresztül lehet elintézni, a telefonos applikációban nincs rá lehetőség.
Ha azonban nincs KRÉTA-s regisztrációtok, mert az általános iskola nem ezt a felületet használtátok, ide kattintva ideiglenes regisztrációval adhatjátok majd meg a beiratkozáshoz szükséges adatokat. Ezt követően név, születési hely és idő, továbbá az oktatási azonosító (a 7-essel kezdődő, 11 számjegyből álló azonosító a diákigazolványon) alapján a rendszer megkeres a kiválasztott középiskola rendszerében titeket. Ha nem talál meg, arról hibaüzenetet küld, ebben az esetben pedig fel kell vennetek a kapcsolatot a középiskolátokkal.
A személyes alkalomra vinnetek kell majd az itt létrehozott dokumentumokat kinyomtatva és aláírva, emellett pedig be kell mutatnotok
Néhány iskola pedig kéri a sikeres felvételről szóló értesítést is, SNI vagy BTMN esetén az erről szóló szakértői véleményt, továbbá vihetitek magatokkal a korábban igényelt NEK adatlapot is az új diákigazolvány kiállításának elindításához.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy - mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Magyar Péter kormánybiztosnak kérte fel Bódis Krisztát, aki a társadalompolitikai stratégia kialakításán dolgozhatna, Tarr Zoltán a kultúráért és társadalmi kapcsolatokért felelős minisztérium élére kerülhetne, míg Tanács Zoltán a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítását kaphatná meg.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának Autizmus Spektrum Pedagógiája (ASP) szakirányán dolgozó valamennyi oktató felmondott, és 2026. augusztus 31-ével távozik az intézményből. A döntést közös Facebook-bejegyzésben jelentették be, amelyben túlterheltségről, intézményi nehézségekről és erős nyomásról írtak.
Többen is jelezték, hogy nem tudják letölteni az érettségi feladatsorokat az Oktatási Hivatal weboldaláról. Hétfőn kezdődik az érettségi időszak, sokan pedig éppen az utolsó pillanatos felkészülés közben szembesültek a hibával.
@eduline.hu A számológépetek többet segíthet a matekérettségin, mint gondolnátok. A @studium_generale matekosai most megmutatják, hogyan spórolhattok akár 10 percet a számolások idejéből. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
Május 4-én veszi kezdetét a tavaszi érettségi szezon. Országszerte több mint 148 ezer diák ad számot tudásáról csaknem 1200 helyszínen.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.