Mikor jöhet a 2025/26-os tanév rendje?

Erre még valószínűleg jónéhány hétig várni kell.

  • Székács Linda

Június 21-én véget ér a 2024/25-ös tanév, a következő pedig előreláthatólag a 2025-ben hétfői napra eső szeptember 1-jén indul. Ezen kívül azonban egyelőre nem sokat lehet tudni arról, hogy hogyan alakulnak majd például a tanévközi szünetek, az őszi, a téli és a tavaszi szünet, vagy éppen a kompetenciamérések, az őszi- és tavaszi érettségik időpontjai a 2025/26-os tanévben, hiszen a tanév rendje még nem jelent meg.

Hogy ez mikorra várható, azt belőni is meglehetősen nehéz. Éveken keresztül már a tanév vége előtt, június elején vagy közepén megjelent a következő évi tanév rendje. 2023-ban azonban július végéig, 2024-ben pedig egészen augusztusig kellett erre várni.

Feltételezhető tehát, hogy a 2025/26-os tanév rendjére idén is legalább nyár közepéig kell várni. Ezzel kapcsolatban azonban szerkesztőségünk kérdést intézett a Belügyminisztériumhoz. Amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.