Iskolaátszervezés Budapesten: a szülők szerint a penész csak ürügy

A Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola leendő két első osztályát férőhelyhiány miatt a 2,5 kilométerre, azaz nagyjából 30 perces sétára található Kandó Téri Általános Iskolába helyezné át a Külső-Pesti Tankerületi Központ.

A szülők szerint ez nemcsak logisztikai nehézségeket okozna, hanem veszélyeztetné a Kapocs Iskola közösségi és szakmai egységét is, ezért petícióban követelik Rábel Krisztina, a tankerület vezetőjének leváltását - írja a Telex.

A Kapocs évek óta túljelentkezéssel küzd, jó hírnevű intézmény, ahol a tanári kar és a szülők szoros együttműködésben dolgoznak. A pedagógusoknak, ha megvalósulna az átszervezés, két iskola között kellene ingázniuk, a szülőknek pedig ha van nagyobb testvér, akkor reggel két iskolába kell vinniük a gyerekeiket.

A tankerület az áthelyezést az épület kapacitásbeli korlátaival indokolta: egy hivatalos dokumentum szerint „a 11. és 12. számú termekben penészgomba miatt nem megfelelő a levegő minősége”.

A szülők azonban úgy fogalmaztak, hogy a kérdéses termeket már kitisztították, szellőzőberendezéseket telepítettek, és a márciusi közegészségügyi ellenőrzés sem talált rendellenességet. Szerintük a penész csupán ürügy, az átszervezés valódi oka ismeretlen.

A szülők alternatív megoldásokat is javasoltak,

például konténertantermeket

, amelyhez pénzügyi támogatást is felajánlanának. Két tüntetést is szerveztek, és hivatalos panaszlevelet is küldtek a tankerületnek. Bár a tankerület szerint a döntéshozatal során figyelembe veszik a jogszabályokat és a gyermekek érdekeit, a szülők bizalmatlansága nem csökkent.

Az ügy a parlamentben is szóba került: Kunhalmi Ágnes az átszervezés leállítását kérte, amire Rétvári Bence államtitkár úgy reagált, hogy látszik a szülők és a gyerekek ragaszkodnak az iskolához, ezért  „a döntésnek ezt a véleményt nagyon hangsúlyosan figyelembe kell vennie.”

A Külső-Pesti Tankerületi Központ álláspontja szerint az átszervezések „szakmailag megalapozott javaslatok alapján, a gyerekek érdekében” történnek.

A témával részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

 

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.