Nap kérdése: megbuktathatja a tanár a diákot elsőben?

Az első évfolyamot legfeljebb egy alkalommal lehet megismételni, azt is kizárólag a szülő kérésére. Mutatjuk, mi az első osztályos évismétlésének szabálya.

A Nemzeti Köznevelési Törvény értelmében „az iskola igazgatója a szülő kérésére legfeljebb egy alkalommal engedélyezheti az első évfolyam megismétlését, akkor is, ha a tanuló az előírt követelményeket sikeresen teljesítette.”

Van olyan iskola, ahol jegyet kapnak a diákok a kompetenciamérésre

Fontos tudni, hogy ebben az esetben a gyerek kizárólag a megismételt évfolyam elvégzéséről kap bizonyítványt - tehát az első, eredeti tanév után nem állítanak ki számára hivatalos dokumentumot.

A törvény alapján pedig a pedagógus nem dönthet önállóan a tanuló „buktatásáról”. A tanító javaslatot tehet ugyan az évismétlésre, de a végső döntés a szülő kezében van.

A 2023/24-es tanévben összesen 4088 elsős évfolyamismétlő volt

Az első osztály megismétlése ezért hivatalosan nem minősül bukásnak. Inkább tekinthető egyfajta előkészítő évnek, amely segíthet a gyereknek abban, hogy magabiztosabban és biztosabb alapokkal folytathassa iskolai tanulmányait.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.