Újra iható a Váci Madách Imre Gimnázium csapvize

A váci járási kormányhivatal feloldotta az ivóvíz-fogyasztási tilalmat az iskolában.

A Váci Madách Imre Gimnázium ivóvízproblémáját sikeresen orvosolta a Váci Tankerületi Központ – olvasható az iskola oldalán.

A megoldás során korszerű víztisztító berendezéseket és új csapokat szereltek be, kicserélték a korrodált vízvezetékeket, valamint új ivókutat is létesítettek a tanulók számára.

Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy feltehetően 2019 óta szennyezett lehetett az iskola ivóvize.

Február elején a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Facebook-oldalán közzétette egy váci diáknak a levelét, aki akkor azt írta; az iskolájában heteken belül nem lesz elegendő ivóvíz, mivel a csapból ólommal szennyezett ivóvíz jön, és bár eddig ballonokkal oldották meg a víz pótlását, a tankerület ezeket túl drágának találja és egy pici ivókutat szereltek fel, amivel több percbe telik feltölteni egyetlen vizes palackot.

Szennyezett egy váci gimnázium csapvize, a tankerület egy darab ivókutat helyezne ki több száz diáknak

Az Átlátszó megkereste az illetékes tankerületet, amely tagadta, hogy ne biztosítanának ivóvizet, ám a vízszolgáltató cég, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatója elismerte, hogy a probléma legalább 2019 óta fennáll, amiért nem ők a felelősek.

Az iskola most közleményben számolt be arról, hogy a földszinti és a II. emeleti mosdók korszerűsítésével együtt egy ólomszűrésre is alkalmas utókezelő rendszert telepítettek, amely kizárja az egészségre ártalmas szennyeződéseket. Az új technológiákat hivatalosan is engedélyezték, és rendszeres ellenőrzésükről is gondoskodtak, többek között egy új almérő segítségével.

A munkálatok befejezése után végzett vízmintavételek minden szempontból megfeleltek az egészségügyi előírásoknak, így a váci járási kormányhivatal 2025. március 28-i határozatában feloldotta az ivóvíz-fogyasztási tilalmat.

A fenntartó a gimnáziummal együttműködve vállalta a vízhasználat rendszeres ellenőrzését, és további, tanúsítvánnyal rendelkező ivóvízállomások telepítését is tervezi a közeljövőben.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.