Megszűnik az oktatás két budapesti általános iskolában is

Két másik iskola pedig összeolvad.

  • Rodler Lili

Az egyik intézmény, amiben megszűnik az oktatás az a 18. kerületi Kondor Béla Általános Iskola, így a diákoknak másik iskolába kell majd járniuk szeptembertől. Csepelen viszont több intézményt is érintenek az átszervezések – tudtam meg az RTL Híradó.

A Kondor Béla Általános Iskola fenntartását két éve a Halászteleki egyházközösség szerette volna átvenni, azonban akkor a szülők aláírásgyűjtésbe kezdtek a fenntartóváltás ellen, és sikerrel is jártak. A probléma fő forrása az volt, hogy nem kaptak tájékoztatást az ügyben.

 

Több iskola összevonásáról kaptak hírt budapesti szülők. A 18. kerületi Kondor Béla Általános Iskolában megszűnik az oktatás, a diákoknak másik iskolába kell járniuk szeptembertől. Csepelen pedig az átszervezés több intézményt is érint. A kerület önkormányzata szerint a tankerület arra hivatkozott, hogy kevés a gyerek.

Posted by RTL Híradó on Wednesday, March 12, 2025

Az iskolába jelenleg 220 gyerek jár, közülük 45 pedig sajátos nevelési igényű. Az RTL Híradó információ szerint a Külső-Pesti Tankerületi Központ vezetője kedden értekezletet tartott az iskolában, ahová a tanárokat és néhány szülőt hívtak meg. Úgy tudni, ezen Rábel Krisztina – aki a karinthys tanárokat kirúgó tankerületi vezető is – bejelentette, hogy az intézményt összevonják egy másik kerületi iskolával.

Egyrészt anyagi indokokból, másrészt az alacsony gyereklétszám miatt.

A tanárok a híradóhoz eljuttatott levelükben arra is kitértek, hogy a szóban forgó másik intézménybe jóval több a sajátos nevelésű gyerek jár és hozzátették azt is, hogy őket pedig másik iskolába helyezik át.

Mindezek mellett a csepeli önkormányzat hivatalos lapja is egy intézmény megszűnésről ír. Szeptemberben a Nagy Imre Általános Iskola diákjai egy másik intézményben tanulhatnak tovább. Illetve két másik intézmény – a Vermes Miklós Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola – összevonásre kerül. A két intézmény önmagában megszűnik létezni és az így egyesülő tanintézményt pedig Farkas Bertalanról fogják elnevezni.

A Csepelen történő iskolabezárásokról és összevonásokról a hírportál úgy tudja, hogy az intézmények pedagógusait tájékoztatták, illetve a Nagy Imre Általános Iskola esetében és a helyére költöző intézmény esetében, a szülőket is.

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.