Középiskolai felvételi 2025: mutatjuk, hány ponttól hívták be szóbelizni a hatodikosokat

86, 74 vagy éppenséggel 260,5 – ilyen pontszámokat kellett elérniük azoknak a hatodikosoknak, akik a hetediket már valamelyik hatosztályos gimnáziumban szeretnék kezdeni.

Február 20-ig adhatták le a jelentkezésüket a diákok a középiskolába, és azóta folyamatosan hozzák nyilvánosságra az intézményi a szóbeli behívási ponthatáraikat. Fontos tudni, hogy középiskolánként változik a pontszámítás: van olyan intézmény, ahol csak és kizárólag a központi írásbeli eredménye számít, míg máshol az általános iskolából hozott jegyeket is figyelembe veszik.

Annyi azonban látszik, hogy az elitgimikben legalább 73-76 pontot kellett írni a központi írásbelin ahhoz, hogy a diákot szóban is meghallgassák. Ez nem sokkal magasabb az állami gimnáziumokban ajánlott 70 pontos minimumnál.

Központi írásbeli eredmények 2025

  • Hogy milyen eredményeket értek el a központi írásbelin a gimnáziumokban, technikumokban a diákok, itt nézhetitek meg.

Mutatjuk gimnáziumonként a hatodikosok szóbeli behívási ponthatárait.

(Cikkünket folyamatosan frissítjük.)

Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium (2025-ös HVG-rangsor 1. hely)

A sulinavigator.hu adatai szerint:

  • német haladó: 127,4 pont/150 pont
  • angol haladó: 123,9 pont/150 pont

ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium (2025-ös HVG-rangsor 2. hely)

  • angol: 86 pont/110 pont
  • német: 86 pont /110 pont

A központi írásbeli 100 pontot ér, a tanulmányi pontok 10-et.

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium ( 2025-ös HVG-rangsor 3. hely)

A sulinavigator.hu adatai szerint:

  • speciális matek: 250 pont/300 pont
  • általános: 222 pont/300 pont

ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium (2025-ös HVG-rangsor 4. hely)

  • angol NYEK (6+1): 75 pont/100 pont

A Radnótiban csak a központi írásbeli eredményei számítanak a szóbeli behívásnál. A magyart és a matekot is egyszeres súllyal számolják.

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium (2025-ös HVG-rangsor 5. hely)

A sulinavigator.hu adatai alapján

  • angol haladó: 74 pont/100 pont
  • német haladó: 74 pont/100 pont

Az Apáczaiban kizárólag a központi írásbeli eredményét veszik figyelembe annál, hogy kit hívjanak be a szóbelire.

Berzsenyi Dániel Gimnázium (Budapest) 2025-ös HVG-rangsor 14. hely)

A sulinavigator.hu adatai szerint:

  • speciális matek: 119 pont/150 pont

Óbudai Árpád Gimnázium  (2025-ös HVG-rangsor 17. hely)

Az Árpádban is közzétették a hatodikosok szóbeli behívási ponthatárait, ami tagozatonként a következőképpen alakult:

  • angol: 254 pont/320 pont
  • matematika: 256 pont/320 pont
  • természettudomány: 260,5 pont/320 pont
  • német tagozat: 242 pont/320 pont

A szerezhető pontokból 200-at tesznek a központi írásbeli eredményei. Ebből a nyelvi tagozatokon 100-100 pont jár mindkét tárgyra. Matek tagozaton a matek központi írásbeli 150 pontot ér, míg a magyar csak 50-et. A természettudományi tagozaton pedig 125 pontot lehet a matekra kapni és 75-öt a magyarra.

A maradék 120 pontot az általános iskolai jegyekből számolják.

Révai Miklós Gimnázium, Győr (2025-ös HVG-rangsor 18. hely)

A Révaiban is kiderült, hány ponttól hívják be a hatodikosokat.

  • általános: 101 pont/150 pont

A Révaiban 100 pont járt a központi írásbelire és 50 pontot az általános iskolai jegyeik alapján hozhattak a diákok.

A nyolcadikosok szóbeli behívási ponthatáraival részletesen az alábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Baár-Madas Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium (2025-ös HVG-rangsor 19. hely)

A sulinavigator.hu adatai szerint:

  • emelt matek: 200 pont/270 pont
  • emelt magyar: 200 pont/270 pont

Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium (2025-ös HVG-rangsor 21. hely)

A sulinavigator.hu adatai szerint:

  • természettudomány: 100 pont/150 pont
  • általános: 100 pont/150 pont

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (2025-ös HVG-rangsor 24. hely)

A sulinavigator.hu adatai szerint:

  • komlex humán: 138 pont/175 pont
  • komplex reál: 138 pont/175 pont
  • emelt angol NYEK: 138 pont/175 pont

Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium, Győr (2025-ös HVG-rangsor 63. hely)

  • általános 55 pont/100 pont

Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium (Budapest)

A sulinavigator.hu adatai szerint:

  • általános: 110 pont/150 pont

Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium

A sulinavigator.hu adatai szerint:

  • természettudomány: 106 pont/150 pont
  • társadalomtudomány: 106 pont/150 pont
Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.