Mikor lesznek az országos mérések a 2024/25-ös tanévben?

Mutatjuk a dátumot.

  • Székács Linda

2025. március 24. és 2025. május 30. között az Oktatási Hivatal által meghatározotott ütemezés szerint kell lebonyolítaniuk az iskoláknak az idei évi országos méréseket.

2025-ben a

  • 4. évfolyamon szövegértési és matematika mérés lesz egy napon,
  • 5. évfolyamon szövegértés, matematika, digitális kultúra és történelem mérés lesz két nap alatt,
  • 6-11. évfolyamon pedig szövegértés, matematika, történelem, digitális kultúra, természettudomány, és idegen nyelvi, illetve célnyelvi mérés lesz,

amit a tanév rendje szerint három nap alatt kell lebonyolítaniuk az iskoláknak.

A mérések pontos időpontjáról az iskolák maguk nyújtanak majd tájékoztatást a szülők és diákok számára.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.