Egy lány miatt bombafenyegetést küldött az iskolának a 15 éves borsodi fiú

Nagyfiúnak akart látszani a lány előtt.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indított egy 15 éves borsodi fiú ellen – tette közzé a Békés vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.

Január 23-án, országszerte 308 iskola kapott robbantásról szóló fenyegető üzenetet. A rendőrség szerint ezen a napon az egyik vésztői iskolából is érkezett bejelentés.

A levél angolul volt megfogalmazva és arról szólt, hogy másnap ne legyen tanítás az iskolában, ellenkező esetben az épület fel fog robbanni.

A szöveg tartalma és megfogalmazása azonban nem hasonlított arra az üzenetre, amit a többi iskola kapott azon a napon. A rendőrök a bejelentés után átvizsgálták az iskolát, de robbanószert nem találtak.

 

A helyszíni rendőri feladatokkal párhuzamosan a szeghalmi rendőrök és a kibernyomozók is munkához láttak és alig egy nap alatt azonosították a levél íróját, akit egy 15 éves Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei fiút volt.

A fiú kihallgatásán elmondta, hogy egy lányismerőse tanul a vésztői iskolába, akivel egy közösségi oldal privát csoportjában tartja a kapcsolatot. A bombafenyegetést azért találta ki, mert nagyfiúnak akart látszani a lány előtt.

A rendőrség bejegyzésében úgy véleményezte a fiú tettét, hogy „ez nem nagyfiús cselekedet, hanem bűntett.”

Utólag már megbánta tettét, mert nem akart ekkora problémát okozni magának és a családjának. A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellene és őrizetbe vette.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.