Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Mutatjuk, meddig kell eldönteni, hova felvételiztek.
Február 20-ig kell eldönteniük a kilencedik osztályba készülő nyolcadikosoknak, valamint a négy- és hatosztályos gimnáziumba felvételiző negyedikeseknek és hatodikosoknak, hogy pontosan mely középiskolákba szeretnék leadni a jelentkezésüket.
A jelentkezés a nyolcadik osztályos diákok esetében az általános iskola segítségével történik meg, míg a négy- és hatosztályos gimnáziumokba felvételizők szülei önállóan is intézhetik a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerében. Erről itt írunk bővebben.
A sikeres felvételről vagy elutasításról szóló határozatokat 2025. május 5-én kapják meg a felvételizők.
Hogyan számolják a pontokat a középiskolai felvételin?
A középiskolai felvételi pontszámításának módját az intézmények a felvételi tájékoztatóikban maguk határozzák meg. A pontszámítás történhet
Azokban az iskolákban, ahol a felvételi tájékoztató szerint kérik a központi felvételi megírását, a diákok összpontszámának legalább felét ennek a vizsgának az eredménye kell, hogy adja, az viszont iskolánként, sőt, tagozatonként is eltérő, hogy ehhez mindkét tárgyat figyelembe veszik-e, vagy csak a magyart vagy csak a matematikát. Az is előfordulhat, hogy mindkét tárgyat beszámítják, de az egyiket nagyobb súllyal, mint a másikat.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Az egyeztetésen szóba került a pedagógusok értékelési rendszere, az SNI-s gyerekek ügye és az új NAT is. A Civil Közoktatási Platform szeptember 22-én első alkalommal egyeztetett Kókayné Lányi Marietta közoktatásért felelős államtitkárral, a találkozó részleteiről a szervezet a Facebookon számolt be.
A hallgatók stresszforrásaira, anyagi helyzetére, mentális jóllétére és munkavállalására is rákérdeznek abban a kérdőívben, amely az új felsőoktatási stratégia kialakítását szolgálja. Arra is kíváncsiak, mennyire készíti fel az egyetem a diákokat a munkaerőpiacra.
A Pedagógusok Szakszervezete alapvetően támogatja a továbbképzési rendszer átalakítását, de több ponton is változtatna a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetén. Többek között a belső képzésekért járó krediteket és a helyettesítések elszámolását is módosítanák.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
Újabb mélypontra esett a születésszám Magyarországon, az aktuális termékenységi viszonyok fennmaradása mellett 1,29 gyerek jutna egy nőre. A KSH adataira Magyar Péter is reagált.
Bocsánatot kért Lannert Judit azoktól, akiket megbántott egy évekkel ezelőtti, még oktatáskutatóként tett megszólalásában használt focis hasonlatával. Lannert szerint a most terjedő, kiragadott részlet egyáltalán nem adja vissza eredeti mondandóját, ugyanakkor elismerte, hogy a hasonlat nem volt szerencsés.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Jelenleg 853 iskolaőr teljesít szolgálatot az oktatási intézményekben, és további 284 iskola szeretne csatlakozni a programhoz.