Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az elkövető a belső ellenőrzés során bukott le.
Évekre visszamenőleg 15-20 tanár pénzét nyúlhatta le a békéscsabai tankerület egyik alkalmazottja, az okozott kár több millió forint lehet – írta meg a Magyar Narancs.
Mi is megírtuk, hogy a hírportál megkeresésére Bánki András tankerületi igazgató azt mondta, hogy belső ellenőrzés során bukott le az elkövető.
Kiderült az érintettek nyilatkozataiból, hogy az olykor kusza utalások alapján fel sem tűnt nekik, hogy valami hiba volna a rendszerben. Az egyik tanár akkor eszmélt rá, amikor két-három hónappal ezelőtt felkereste a Békéscsabai Rendőrkapitányság egyik munkatársa, hogy az ő neve is szerepel a megkárosítottak listáján. Az ügynek legalább 15-20 érintettje is lehet. Azt mind megerősítették, hogy évekre visszamenően több mint 200 ezer és 1 millió forint közötti összeggel rövidítette meg őket az alkalmazott.
A Békéscsabai Tankerületi Központhoz a békéscsabai, a mezőkovácsházi, az orosházi és a szarvasi járás 33 általános iskolája, gimnáziumi és művészeti szakgimnáziuma, valamint a Békés Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és az Esély Pedagógiai Központ tartozik, ezret messze meghaladó alkalmazotti létszámmal. Így a legvisszafogottabb becslések szerint is több millió forintos a kár.
A Magyar Narancs cikkének megjelenése után egy összegben, az összes károsult– minden magyarázat és bocsánatkérés nélkül – megkapta a pénzét a tankerülettől, írta meg a hírportál. Arról viszont nem tudtak nyilatkozni, hogy ez a több év alatt felhalmozott összeg jegybanki alapkamattal megnövelt, vagy csak a nettó összeg volt.
Bánki András a felmerült kérdésekkel kapcsolatban érdemi választ nem adott a lapnak, egyedül annyit árult el, hogy az összes érintettet kárpótolták, és a tankerületi központ peres eljárással kívánja majd az összeget visszaszerezni a büntetőeljárást követően.
A pénzügyi protokolláris rendszer kijátszására nem találtak magyarázatot. Egy érintett tanár viszont rávilágított arra, hogy hogyan tűnhetett fel a tankerületi központnak a sikkasztás. Egy ponton túl az oda-vissza utalgatások keretein belül gyanúsan sokszor keveredett a megvádolt alkalmazott privát bankszámlájára pénz. Egy másik érintett is hasonlóan vélekedett, írta a Magyar Narancs. Ő hozzátette, hogy úgy tudja valamiért gyanússá vált a központban dolgozó ügyintéző, nem sokra rá belső vizsgálatot indítottak ellene és így derült ki a sikkasztás.
A lap értesülései szerint pedig nem is olyan régen a gyanúba keveredett alkalmazott több százezer forintos jutalomban részesült.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).