Törvényi szintre emelte a kormány, hogy a „szökésben” lévő gyerek helyére másokat helyezhetnek el

Azzal a módszerrel próbál férőhelyet csinálni a gyermekvédelmi intézményekben a kormány, hogy a tartósan távollévő gyerekek helyeit odaadná másoknak.

  • Rodler Lili

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997-es törvény új szövegrésszel egészült ki, amit kiszúrt a Népszava. A szövegrészben az áll, hogy ha a „távollét a három hónapot meghaladja, a távollét idejére a gondozási helyen – ideiglenes hatállyal vagy nevelésbe vétel elrendelésével egyidejűleg, ideiglenes gondozási hely kijelölésével – más gyermek helyezhető el.”

Ezt a konkrét javaslatot nem tartalmazta a tavaly októberben, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott „Egyes felsőoktatási, családügyi és kulturális tárgyú törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat. Csak később terjesztették fel, és most elfogadták. Ez a stratégia viszont korábban is bevett szokásnak számított a gyermekvédelemben, egyes megyékben, de a Népszava gyermekvédelemben dolgozó forrása szerint ez szakmailag többet árt, mint használ.

Ez főleg abban nyilvánul, hogy ha megérkezik a tartósan távol lévő gyerek, már nincs hely számára, ami azt jelenti, hogy a szökésben lévő fiatalt tulajdonképpen nem is várják vissza. Vagy, ha mégis, akkor a helyén lévő gyerek elhelyezése lesz újra megoldatlan.

Az alapvető jogok biztosa egyik 2023-as jelentésében tért ki arra, hogy a 12 év felett szakellátásba vett gyermekek olykor már be sem kerülnek a kijelölt gondozási intézménybe, vagy ott csak néhány napot töltenek. A jellemzően több éves iskolai lemaradásuk pótolhatatlan, a fejlődésükhöz szükséges fejlesztéseket, terápiás foglalkozásokat nem tudják megkapni, fogalmazta meg a hírportál.

A gyermekvédelmi szakellátási intézményekben dolgozó szakemberek az intézménybe be sem kerülő, vagy ott mindössze néhány napot töltő gyermekekkel nem tudnak bizalmi kapcsolatot kialakítani, így az intézmények képtelenek benntartani a hozzájuk kerülő fiatalokat.

Jelenleg konkrét statisztikai adatok nincsenek arról, hogy hány gyerek van szökésben. Decemberben viszont Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozó Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója azt mondta az Indexnek, hogy Magyarországon mintegy 1000 gyerek van távol és nagyjából ennek a halmaznak a fele tartósan.

A Népszava gyermekvédelemben dolgozó forrása szerint havonta 300-400 a beutalt gyerek, ez pedig azt jelenti, hogy egyetlen hónap alatt betelik a távollévők helye. Az viszont nem biztos, hogy a szökött gyerekek és a bekerülők azonos korúak és szükségletűek lesznek.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.