Kapnak idén a tanárok karácsonyra ajándékot a diákoktól?

Édesség, kávé vagy kisebb, kézzel apróság, esetleg egy drágább könyvutalvány - sok iskolában megajándékozzák a tanulók karácsonykor a pedagógusokat.

Az Eduline közösségi oldalán kérdeztük meg a diákokat, hogy adnak-e közösen az osztállyal a pedagógusoknak valamilyen ajándékot. A felhívásunkra cikkünk írásáig mintegy 50-en reagáltak. A diákok 64 százaléka úgy fogalmazott, hogy a tanáraiknak közösen adnak ajándékot.

A legtöbben (31 százalék) azt mondták, hogy egy jelképes, néhány ezer forintos aprósággal köszöntik fel osztályszinten a pedagógusokat.

A válaszadók 20 százaléka azonban ennél nagyobb értékben (legalább 4000 forint) vásárol ajándékot a pedagógusoknak, míg 10 százalékuk saját maga készített meglepetéssel kedveskedik nekik karácsonykor.

A diákok 36 százaléka azonban nem ad az osztállyal közösen ajándékot az ünnepekre a tanáraiknak.

Fontos azonban megjegyezni, hogy mekkora az az apróság, amit a tanár elfogadhat, azzal a Nemzeti Pedagógus Kar Etikai kódexe is foglalkozik.

"A pedagógus a növendékeitől, a tanítványaitól, a szülőktől és a pedagógiai folyamat szereplőitől – a mindennapi életben szokásos kisebb figyelmességek kivételével – aránytalanul nagy értékű ajándékot, kölcsönt és jogtalan előnyt nem fogadhat el, nem adhat. Ilyesmit soha senkitől, semmilyen mértékben nem várhat el.” - írják, majd kitérnek arra is, hogy aránytalanul nagy értékű ajándéknak tekinthetőek azok, amelyeket a pedagógus saját jogszerű jövedelméből, szokásos életvitelének fenntartása mellett azok reális piaci árán nem lenne képes megvásárolni magának.

 

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.