Zajvédő falra gyűjtenek a sörédiek, hogy újra tudják nyitni játszóteret

Bíróság mondta ki, hogy addig nem játszhatnak a gyerekek a játszótéren, amíg meg nem épül hangszigetelő fal.

  • Rodler Lili

Alig volt üres hely a sörédi közmeghallgatáson november 29-én, annyian akarták tudni, hogy mit lehet tenni a játszótér újra nyitásáért, számolt be a feol.hu. Az is kiderült az elhangzottak alapján, hogy az ügy már hét éve folyamatosan húzódik, és most tetőzött nemrég.

Pár héttel ezelőtt bezárták a sörédi játszóteret, mert egy a tér környékén lakó személy beperelte a falut, hogy zavarja a gyerekzsivaj. Az önkormányzatnak akkor meg kellett hoznia egy döntést, mivel a bíróság arra kötelezte őket, hogy vagy lezárják a játszóteret, vagy egy hangfogó falat építenek a tér köré. Ez a fal viszont alaphangon is 10 millió forintba kerülne, így az önkormányzatnak nem volt más választása, mint bezárni a fiatal szülők és gyerekeik által gyakran látogatott és kedvelt helyet.

A játszótér egyébként már 2010 óta ott van és a terület korábban is közösségi területként, grundként funkcionált. Ezzel a szomszédok is teljes mértékben tisztában voltak, az egyik mégis feljelentette a települést és kártérítést is követelt, mivel szerinte az ingatlannak 50 százalékos értékcsökkentést okoz a zaj. A pénzen kívül azt is szerette volna a felperes, ha szigorú nyitvatartási rend lenne a játszótéren, ami azt jelentette volna, hogy csupán reggel hattól délután kettőig lehetett volna játszani a területen, és csak napi két órát sportolni a focipályán.

A falu lakói elsőre nem vették komolyan a lépéseket, hiszen ki záratna be egy játszóteret, majd kiderült, hogy a falu elvesztette a pert. Ugyan másodfokon enyhítettek a községre kirótt költségeken, de az a felállás megmaradt, hogy amíg Söréd nem fizeti ki a bíróság által meghatározott értékcsökkenést, illetve amíg nem épít 2.4 méteres zajfogó falat a játszótér köré, addig zárva kell maradnia a kapunak, nem mehetnek oda a családok.

Az ügy kapcsán járt kint igazságügyi szakértő, de méréseket nem végzett, így csak azt tudta megállapítani, hogy a játszótér közelében található 81-es főút rendkívül zajos. Arra a felvetésre, hogy amikor odaköltözött a felperes, miért nem zavarta a játszó gyerekek, családok okozta zaj, és később mitől változott ez meg, az volt a hivatalos válasza a szakértőnek, hogy az embernek idővel változhat a tűrőképessége, fogalmazták meg a lakosok a hírportálnak.

Bár a falu kifizette a meghatározott kompenzációs értéket, a polgármester továbbra sincs könnyű helyzetben, mivel a játszóteret csak a hangszigetelő fal megépítése után nyithatja ki, és a falu lakói egyre nyugtalanabbak. Mivel nincs elég anyagi erőforrásuk ehhez, országos gyűjtésbe kezdtek az ügy érdekében. „Mivel nem vagyunk nagy lélekszámú település, így kénytelenek vagyunk megszólítani a nagyközönséget, hogy támogassák ezt a jó ügyet” – fogalmazott a polgármester

 

A játszótér megmentésére számlát nyitottak, ahova adományozhatnak azok, akik segíteni szeretnének a községi játszótér újranyitásában.

Jelenleg a szülők a gyerekeikkel a lánccal lezárt játszótér előtt, az autóúton játszanak, ám ez nem szándékos engedetlenség. Mint kiderült a felperes egyáltalán nem lakik a szóban forgó szomszéd ingatlanban, amit egyébként meg akart vásárolni a település önkormányzata, de a tulajdonos attól is elzárkózott.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.