Tilos lesz az iskolák közelében alkoholt reklámozni

És a színházakban, mozikban is este 8 előtt.

  • Székács Linda

2025. január 1-től az oktatási intézmények bármely bejáratától számított kétszáz méteres közúti, illetve közterületi távolságon belül tilos lesz szabadtéri reklámhordozón, kirakatban vagy közterületről egyébként látható helyen alkoholt hirdetni - szúrta ki a Magyar Közlönyben az Economx.

A kormány ezzel a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló (2008. évi XLVIII. számú) törvényt módosítja. Ennek értelmében már eddig is tilos volt "az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja”, és „az olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.”

A törvény most azzal egészül ki, hogy "tilos az olyan gyermek-, illetve fiatalkorúaknak szóló reklám, amely árut vagy annak használatát, igénybevételét életet, egészséget vagy testi épséget sértő vagy veszélyeztető módon mutat be", továbbá tilos lesz közzétenni alkoholtartalmú ital plakátját

  • sajtótermék első borítólapjának külső oldalán, illetve − honlap esetén − a nyitó oldalon,
  • színházban vagy moziban 20 óra előtt,
  • gyermek-, illetve fiatalkorúak számára készült műsorszámot közvetlenül megelőzően, annak teljes időtartama alatt és közvetlenül azt követően,
  • egyértelműen játék céljára szánt terméken és annak csomagolásán, vagy
  • köznevelési és egészségügyi intézményben, továbbá ilyen intézmény bármely bejáratától számított kétszáz méteres közúti, illetve közterületi távolságon belül szabadtéri reklámhordozón, kirakatban vagy közterületről egyébként látható helyen.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.