Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szülők most új matracokra gyűjtenek a gyerekeik számára.
Romos, régi bútorok, elhasználódott, koszos matracok. Teljesen lepusztult szobák fogadták azokat a diákokat, akik az NYSZC Nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Technikum kollégiumába költöztek - derül ki Adorján Béla, a Jobbik-Konzervatívok elnöke Facebook-bejegyzéséből.
A politikus a napokban a fiát költöztette be az intézmény kollégiumába. Bejegyzésében azt írja, ő és a testvére is ebben a technikumban tanultak, itt lettek gépészek.
Amikor azt hittem, hogy emberhez méltó körülmények fogják fogadni a diákokat, az azért történt, mert az itt töltött évek alatt számtalan jó élményt és emléket szereztem az iskoláról és a kollégiumról. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az idő vasfoga felemésztette a kollégiumot, hiába hirdetik fennhangon az igét: „Magyarország jobban teljesít!”
- írja.
A bejegyzéséhez csatolt képeken látszik, hogy a kollégiumban koszos matracok, lepusztult szobák várják a diákokat. A kommentek között van, aki azt írja, ilyen körülmények között, ilyen matracra még a kutyáját sem engedné lefeküdni, nemhogy a gyerekét.
Miniszterelnök Úr! Belügyminiszter Úr! Kezdődik az új tanév, és tegnap költöztettem be a fiamat az NYSZC Nyíregyházi...
Posted by Adorján Béla on Monday, September 2, 2024
A kollégiumhoz az
stábja is ellátogatott. Az intézmény kívülről jó állapotú, láthatóan már felújították, belülről azonban lakhatatlannak tűnik. Az újságírók mellett elhaladó, megszólított diákok mégis azt mondják; nincsen semmi gond, elégedettek. Volt ugyanakkor olyan diák is, aki hasonló állapotú szobákról küldött fotókat.
A politikus felhívására a szülők most matracokra gyűjtenek a gyerekeik számára.
Az RTL megkeresésére a Nyíregyházi Szakképzési Centrum egyébként azt írja; a kollégium része annak az idén indult országos fejlesztési programnak, amire 96 milliárdot költ a kormány. Ebből lesz pénz a teljes bútorzat lecserélésére.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.