Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A pedagógusok regisztrációját az intézmények igazgatói fogják elvégezni
"Ismereteik megújítása érdekében" egy újfajta képzésen kell részt venniük a pedagógusoknak szeptembertől - derült ki a kormány augusztusban nyilvánosságra hozott rendelettervezetéből.
Az akkor még rendelettervezet szeptember 2-án hatályba lépett és az OH oldalán feltüntetett linken már lehet is jelentkezni a kötelező 10 órás képzésre. A képzést az Oktatási Hivatal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bevonásával szervezi meg.
A rendelet hatálya alá eső pedagógusoknak a kurzusokat 2025. január 31-ig kell elvégezniük. A tanárok regisztrációját az intézmények igazgatóinak kell elvégezni az erre létrehozott Pedagógus-továbbképzést Támogató Rendszer (PTTR) oldalán. Az ezzel kapcsolatos teendőkről az igazgatókat már elektronikus levélben tájékoztatták.
A Belügyminisztérium korábban jelezte, hogy kulcsfontosságúnak tartja, hogy a pedagógusok nevelő-oktató munkájukat a központilag meghatározott tartalomszabályozók alapján végezzék. Szerintük ez kell ugyanis a magas színvonalú köznevelési feladatellátás biztosításához. A tárca szerint a NAT-ból történő számadás előírása, a képzés azért szükséges, mert jelenleg minden továbbképzés választható. Egyes pedagógusok a végzettségük frissessége, mások pedig az életkoruk miatt mentesülnek a továbbképzések általános kötelezettsége alól. Számos pedagógus pedig az elmúlt hét évben már teljesítette a számára előírt 120 órányi továbbképzést.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.