Bezárt Wesley iskola: a gyerekek 10 százalékának sikerült új intézményt találni Szegeden

A kormányhivatal pénteken törölte a nyilvántartásból a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskolát, ahova körülbelül 150 gyerek jár, mintegy 60 százalékuk sajátos nevelésű igényű, közülük is a legtöbben autizmus spektrumzavarral küzdenek.

A szülők péntek délután tudták meg, hogy a fenntartó, Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség adótartozása miatt a  csongrád-csanádi kormányhivatal törölte a nyilvántartásból az intézményt, így a családoknak gyakorlatilag egy hétvége alatt kellett volna új iskolát találni - írja a Népszava.

A szülők nagy része azt tapasztalta, hogy  a legtöbb intézményből egyszerűen elhajtják őket azzal az indokkal, hogy nem fogadnak autistákat vagy hogy tele vannak, ugyanis ezek a diákok a létszámba a speciális igényeik miatt két-háromszoros szorzóval számítanak bele, ami miatt több helyen is osztályt kéne bontani, ezt pedig az utolsó pillanatban lehetetlen megoldani.

Ha valakit mégis fogadnak, akkor már előre közlik a családokkal, hogy a gyerek fejlesztésére nem lesz kapacitás, többeket mindenféle szintfelmérő nélkül rögtön évismétlésre köteleznek.

Az egyik autista diák édesanyja a portálnak azt nyilatkozta, hogy a Wesleyben remek volt a közösség. A pedagógusok kiválóan végezték a munkájukat, és a gyerekek a szükséges fejlesztést is megkapták.

hiába állítja a kormányhivatal, nincs helyük ezeknek a gyerekeknek más iskolákban.

Egy másik anyuka azt mondta, hogy az állami óvodában a kislányára azt mondta az óvónő, hogy "az ilyeneket be kellene zárni egyedül egy szobába", ezután kerültek a Wesleybe, ahol a gyereket szeretetteljes közeg vette körül. A pénteki kormányhivatali döntés óta nem tudják, hogyan tovább.

Ha arányokat kellene mondani, eddig nagyjából három szülő jelezte, hogy átvették a gyerekét, harminc pedig azt, hogy nem. Hivatalos értesítést a mai napig nem kaptunk, de itt lebeg felettünk a gyámhatósági eljárás réme, ha nem találunk másik intézményt és túl sok lesz az igazolatlan óra.

- mondta Novákné Finta Csilla, a szülői munkaközösség vezetője.

A bezárás annyira hirtelen érte az intézményt, hogy még a gyerekek hétfői ebédjét sem lehetett lemondani. Az intézménynek ugyan nincsen engedélye, de a héten fogadja azokat a diákokat, akiknek még nem sikerült új iskolát találni.

 

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.