Begyűjtött telefonok, tüntetés és bezárt iskolai könyvtárak - ilyen volt az új tanév első napja

A 2024/2025-ös tanév első napján két tüntetést is szerveztek a Madách felmentett igazgatójáért, reggel az iskolákban begyűjtötték a telefonokat és több intézményben nem tudott kinyitni a könyvtár.

Két tüntetés is volt az első nap

Meglehetősen döcögősen kezdődött az iskolákban a 2024/2025-ös tanév. Rögtön az első nap fél nyolckor egy rendhagyó tanévnyitón színes pólókban demonstráltak a diákok a Madách Imre Gimnázium épülete előtt a múlt héten leváltott igazgató, Mészáros Csaba miatt. A demonstráción többen is felszólaltak. A diákok mellett Vízi Dávid színművész Ady Endre Ifjú szívekben élek című versét olvasta fel. Ezt követően két korábbi igazgatóhelyettes is beszédet mondott és megköszönték a tanároknak, hogy ebben a nehéz helyzetben is megmaradnak embernek és pedagógusnak.

Este 18 órakor a Belügyminisztérium előtt szintén Mészáros Csaba miatt tüntettek a diákok, a tanárok, a szülők és a szimpatizánsok. A demonstráción a diákok parázs beszédekben az oktatási rendszer problémáira is felhívták a figyelmet, amelyek ellen Mészáros Csaba "Mészi" intézményvezetőként 24 év keresztül megpróbált küzdeni.

Az iskola egyik diákja úgy fogalmazott, hogy azért vannak itt, hogy

ne tűrjük azt, ami a mi iskolánkkal, a Madách-csal, és a közoktatással rendszerszinten történik

Az Eduline-on is beszámoltunk korábban arról, hogy nem akarta elvenni a diákoktól a telefont, ezért kirúgták a Madách Imre Gimnázium igazgatóját. A Belügyminisztérium azzal indokolta a döntését, hogy egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.

Először szedték be a telefonokat

A telefonokat az iskolában hétfő reggel kellett először leadni a diákoknak. A Belügyminisztérium közlése szerint a  szabályozásokat, a tárolás módját, a készülékek visszaadásának rendjét és az ezzel kapcsolatos egyéb kérdéseket elméletileg az intézmények házirendjében kell szabályozni. Az viszont biztos, hogy a mobilokat a szünetekben sem használhatják a diákok, a tanórai, pedagógiai célú okoseszköz-használatot pedig minden esetben a Krétában kell rögzíteni.

Volt olyan intézmény, ahol a könyvtárban osztályonként dobozokban tették bele a mobilokat, de akadt olyan általános iskola is, ahol az utolsó pillanatban épített zárható szekrényekbe kellett berakni a telefont.  Egy fővárosi intézményben a tanáriban levő zárható szekrénybe vitték fel dobozban az első órán összegyűjtött telefonokat, mivel az  épületben ott van zárható szekrény.

Van olyan iskola, ahol még könyvtár sem lesz

A telefonok leadásán túl, van olyan iskola, ahol még a könyvtárban sem férnek hozzá a gyerekek az információhoz. Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke elmondta, hogy a szakszervezethez sorra érkeznek a jelzés, hogy akár tankerület, akár szakképzési centrum által fenntartott intézményről van szó, egyre több iskolában szüntetik meg a könyvtárakat.

"Nem feltétlenül azért szüntetik meg a könyvtárakat, mert nincsen könyvtárostanár, hanem azért, mert a könyvtárostanárnak más feladatokat adnak, a könyvtár pedig zárva lesz."

- fejtette ki Gosztonyi, majd hozzátette, lehet, hogy a költségvetési kiadási rubrikában ez megtakarítást eredményez, de nem a gyerekek mindenek felett álló érdekeit képviseli.

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.