Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hamarosan kezdődik a 2024/2025-ös tanév, ezért megnéztük, mennyi pedagógus-álláshirdetés található a Közszolgállás Portálon. Leginkább gyógy- és óvodapedagógusokból van hiány.
A 2023. július elején elfogadott a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény – más néven státusztörvény – miatt egy évvel korábban tömegesen adták be a felmondásukat. A Pedagógusok Szakszervezete szerint akkor több mint kétezer pedagógus hagyta ott az addigi munkahelyét.
Június végén is megnéztük, hogy hány betöltetlen pozíció van, ekkor a „tanár” szóra 1409, a „pedagógusra” 1216, a „tanítóra” 512 találatot kaptunk a portálon. Ehhez képest most lényegesen kevesebb hirdetést találni, a "pedagógus" szóra csak 174 hirdetés van, illetve 134 tanárt és 34 tanítót keresnek a tanévkezdés előtt.
A hirdetésekben szinte minden tantárgyra keresnek tanárt az iskolák. Sokan a természettudományos tárgyak oktatásához várják a jelentkezőket, de a humán tárgyak álláshirdetései is gyakoriak. Leginkább azonban gyógypedagógusokat és óvodapedagógusokat várnak még a szeptemberi tanévkezdésre a hirdetők.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.