Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Lényegesen kevesebben jelentkeznek az autósiskolákba, mióta kiderült, hogy ingyenes lesz a jogosítványszerzés elméleti része a középiskolások számára. A legfrissebb hírek szerint az ingyenes gyakorlati órákat pedig katonák oktathatják majd.
"Úgy halottam, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében indul a pilot (kísérleti, próba) rendszer, és a honvédelmi háttérrel rendelkező iskolákat fogja érinteni. Elvileg az iskolák már kaptak arról egy tájékoztatót, hogy ez a lehetőség szeptembertől elindul, a diákok pedig a szolnoki laktanyában „valamelyik számú dandárnál” jelentkezhetnek" – fogalmazott a Népszavának Hoffmann Csaba, az Autósiskolák Vezetőinek Országos Szervezete (AVOSZ) alelnöke.
Március végén Tuzson Bence kormányzati államtitkár arról számolt be, hogy 2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak, és a szükséges elméleti és gyakorlati órák, valamint a vizsgák is mind ingyenesek lesznek az érintett diákok számára. Néhány órával később pontosított, és egy újabb bejegyzésben kiemelte, hogy a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi tanfolyam, viszont a gyakorlati oktatás megszervezését idén csak pilot jelleggel indítja el az állam, így azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikortól válik teljesen ingyenessé. Innen elolvashatjátok, hogy hány éves kortól szerezhettek jogosítványt.
Május közepén aztán megjelent a jogosítványszerzésről szóló rendelet a Magyar Közlönyben. Ebből többek között kiderütl, hogy már a középiskolákban és a szakképző intézményekben is elvégezhetik a KRESZ tanfolyamot a diákok a közlekedési hatóság engedélye nélkül is. Ez a gyakorlatban úgy fog kinézni, hogy a közlekedési alapismereteket és az elsősegélynyújtásra vonatkozó vizsgákat a középiskolákban is lebonyolíthatják, majd az iskola ad egy tanúsítványt a sikeres vizsgáról és elküldik a diákok adatait a vizsgaközpontba, hogy folytathassák a képzést a gyakorlati órákkal.
A piacon egyetlen cég végzi az online oktatást, gondolom velük fognak szerződni
– mondta a lapnak az AVOSZ alelnöke.
A gyakorlati órákat a jelek szerint a honvédség tarthatja meg a programban részt vevőknek. Mi is írtunk róla, hogy 26 hivatásos katona vesz részt a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) oktatóképzésén, augusztusra be is fejezhetik a képzést. A katonából átképzett leendő oktatóknak csak a B kategória anyagát kell ismerniük, sőt a felvételhez még a járműműszaki ismeretekről, de még a vezetési tudásukról sem kellett számot adniuk.
"Mondjuk egy 23 éves őrmester, akinek két éve van jogosítványa, hogyan fogja átadni egy gyorstalpaló után ezt a tudást. Melléjük szeretnének fiatalokat beültetni?" – tette fel a kérdést az AVOSZ alelnöke. Szerinte ez meglehetősen aggasztó, tekinve, hogy "eleve milyen közlekedési viszonyok közé engedik majd ki ezeket a diákokat.”
Azzal kapcsolatban, hogy a szakma mit szólt mindezekhez, az AVOSZ alelnöke úgy fogalmazott: van, aki pánikol, van, aki kivár. Szerinte érezhető az érdeklődés csökkenése. Az ő autósiskoláikban évente 4000 tanuló jelentkezik, de most csak 3500-an jöttek, tehát durván 10 százalékos a visszesés. Vidéki kollégáktól azt hallotta, hogy náluk még drasztikusabb a tanulók számának csökkenése.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Ezeket a feladatokat kapták közép- és emelt szinten az angolból érettségizők.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).