Apró sikereket értek el a kormánnyal tárgyaló pedagógus szakszervezetek

A technikai dolgozók továbbra sem kapják meg az 50 nap szabadságot. A NOKS-osok helyzetével kapcsolatban még mindig sok a kérdőjel.

  • Székács Linda

Július 3-án ismét sztrájktárgyalásra érkeztek a pedagógus szakszervezetek képviselői, Totyik Tamás és Nagy Erzsébet a Belügyminisztériumba. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője a Facebookon videóban jelentkezett be a sztrájktárgyalás előtt.

Elmondták, hogy a kormány számára egy hétpontos javaslatot nyújtottak be arról, hogy a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény mely pontjait szeretnék, ha módosítanák. Kérik többek között a köznevelési jubileumi jutalomra vonatkozó szabályozás módosítását és a szabadságolások átgondolását is.

Nagy Erzsébet kitért arra is, hogy több olyan jelzést is kaptak, hogy nem helyezik vissza azokat azokat a dolgozókat, akiknél megállapítják, hogy jogellenes volt a rendkívüli felmentés.

Ez egy nagyon súlyos szabály a státusztörvényben

- fogalmazott a PDSZ ügyvivője, aki szerint konkrét jelei vannak annak, hogy ezt "visszaélésszerűen" használják.

A közel 3 órás tárgyalás után a szakszervezetek képviselői ismét bejelentkeztek a közösségi oldalukon, ahol elmondták, hogy a jubileumi jutalmakkal kapcsolatban a kormány javaslatot dolgoz ki, hogyan lehet azokat a pedagógusokat kompenzálni.

  • Az iskolák technikai dolgozói nem kapják meg az 50 napos szabadságot. Itt azért küzdenek a szakszervezetek, hogy ha a dolgozóknak nem tudnak konkrét feladatokat adni, mert mondjuk zárva van az intézmény, akkor állásidőt fizessenek nekik.
  • A NOKS-osok béremelésére a kormány nem mondott egyértelműen nemet.

Nagy Erzsébet kitért arra is, hogy több, aprónak tűnő kérdésben viszont sikerült megállapodniuk. Ezek az alábbiak voltak:

  • A gyesről, gyedről visszatérő pedagógusoknak is ki kell adniuk a 60 napon belül a szabadságot, mert az a munka törvénykönyvében szerepel.
  • A felmentési időnél nemcsak a januártól számított, hanem az előtte lévő időszak is számít. (Ezzel kapcsolatban még várják az írásos állásfoglalást.)

Totyik Tamás elmondta, hogy a tárgyaláson két esetet is szóba hoztak. Ezek közül az egyik az volt, amikor sárkeresztúri tanár hónapokon keresztül bántalmazott verbálisan egy kislányt. Ezzel kapcsolatban azt kérték, hogy az igazgatóval és a tankerület vezetőjével kapcsolatban indítsanak vizsgálatot, hogy miért nem cselekedtek időben.

Ezen kívül felháborodásukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a fehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatójának pályázatát nem fogadta el a tankerület. A döntést pedig nem indokolták meg, mindezt azután, hogy az iskola több pedagógusa beperelte a székesfehérvári tankerületet, hogy fizesse ki számukra a túlóráért járó bért.

Legközelebb a szakszervezetek augusztus végén, szeptember elején ülnek le a kormánnyal.

Hozzászólások

„Szegregált iskolából nem vezet út egyetemre” – a pedagógiai kultúrában látják a fő problémát a szakértők

Nagyon ambiciózus vállalás a Tisza Párt részéről minden gyereket megtanítani értőn írni-olvasni az alsó tagozat végére, az oktatási rendszer átalakításához nemcsak szerkezeti reformokra, hanem „mentális forradalomra” is szükség lenne – többek között erről beszélgetett Lannert Judit, Nahalka István és Váradi Balázs a Qubit podcastjában.

„A pedagógusoknak levegőre van szükségük” – Lannert Judit szerint a rendszer nem engedi hibázni sem a tanárokat, sem a diákokat

A pedagógusértékelési rendszer teljesen elhibázott. Nem elég szeretni a gyerekeket, hinni is kell bennük. A magyar oktatás bebetonozza a különbségeket. Ilyen állításokat fogalmazott meg Lannert Judit abban a majdnem egyórás interjúban, amelyet Magyar Péter készített vele, miután bejelentette, hogy őt jelöli a TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének.

@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu

Ruff Bálint a lopás történeti megítéléséről írta diplomamunkáját a Pázmányon

A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.