Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az Országos Diákparlamenttől és az Országos Diáktanácstól eltérően, a tavaly novemberben létrehozott Fővárosi Diákönkormányzat olyan érdekképviseleti szerv, amelyet a Belügyminisztériumnak el kell ismernie, de nem tud jogilag korlátozni.
Az idei tanévben alapított Fővárosi Diákönkormányzat (FDÖ) hétfőn tartotta első elnökválasztását, ahol az intézményi küldöttek megválasztották Nagy Barnabást, az Eötvös József Gimnázium 11. osztályos tanulóját az önkormányzat elnökének - olvasható az önkormányzat közleményében.
A parlamenten egyhangúan elfogadta a budapesti diákok által elkészített Házszabályzatot és Választási Szabályzatot, amelyek a novemberi parlamenti gyűlésen megszavazott Alkotmányt egészítik ki.
A hétfői Budapesti Diákparlamenten az elnök megválasztása és az alapdokumentumok megszavazása mellett, a Diákönkormányzat más tisztségviselőit is megszavazták a fővárosi diákok. A Fővárosi Diákparlament első Házelnöke Tóth-Göde Gergő, az első Etikai Felügyelőbizottság elnöke Korkut Hejar, és az FDÖ első Választási Bizottság Elnöke Douglas Petra lett.
Az elnök csapatával együtt megfogalmazta céljait, amelyek közé tartozik:
Továbbá diskurzusokat szeretnének kezdeni oktatási szakértőkkel, közéleti szereplőkkel a magyar oktatás fejlesztése érdekében, amelyeket az Országos Diákparlamentnek és az Országos Diáktanácsnak fognak továbbítani.
"Véleményem szerint az újonnan megalapított FDÖ képes lesz egy konstruktív oktatásügyi programot kiépíteni, és ennek érvényt szerezni a több mint százezer diák támogatásával és erejével. Fel szeretnénk karolni és látható változást hozni a budapesti diákok számára, így külön hangsúlyt helyezünk a rossz állapotú iskolák felemelésére, a helyi diákönkormányzatok hatékonyságának növelésére is, illetve egy példát adni az optimális működésre a jövendőbeli Fővárosi Diákönkormányzatoknak"
- nyilatkozta Nagy Barnabás, a Fővárosi Diákönkormányzat elnöke.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).