Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Többek között Szijjártó Péter külügyminiszternek is üzentek, cirill betűkkel.
Érvénytelen konzultációs ívekkel terítette be az Országház előtti területet az aHang csütörtökön.
A szervezet lapunknak küldött közleménye szerint közel 2000 négyzetmétert borítottak be azokkal az üres konzultációs ívekkel, amiket az Egységes Diákfront aktivistáival közösen egyfajta ellenkonzultációként az ország mintegy 800 leadópontján télen összegyűjtöttek.
"Az akció célja egyrészt az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy közpénz milliárdokból finanszírozzák Magyarországon a pártpropagandát, miközben a valódi ügyeket megpróbálják a lehető leginkább elhallgatni" - írják.
A csütörtöki akción az aHang Szijjártó Péter külügyminiszternek is üzent egy nemrégiben kirobbant orosz hekkertámadás kapcsán. A tér közepére, a konzultációs ívekre óriási cirill betűkkel írták ki, hogy “szuverenitás?”.

A szervezet oldalán pedig korábban petíció is indult a külügyminiszter lemondását és az ügy teljes körű kivizsgálását követelve. Ezt eddig több mint 15 ezren írták alá.
“Az elmúlt időszak történései végett arra is rá akarunk világítani, hogy talán az ország szuverenitásának védelmét jobban szolgálta volna, ha a nemzeti konzultációra költött pénzt a kibervédelem fejlesztésére fordítják”
– mondta Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.
A szervezet közleménye szerint az aHang célja, hogy az önkormányzati és európai parlamenti választásokig hátralévő napokban az utcákon és az online térben is minél több emberhez eljuttassa az üzeneteit, amiknek legfőbb célja, hogy minél többen menjenek el szavazni június 9-én. Szerintük ugyanis ennek nem csak az a tétje, hogy kik lesznek a közgyűlésekben, kik lesznek polgármesterek, és kik mennek az EP-be, hanem ezzel a kampánnyal már a 2026-os választásokra való felkészülés is elkezdődött.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.