aHang: újfent látszik, hogy a kormány megpróbál kitáncolni a pedagógusok valódi béremeléséből

Az aHang és az Egységes Diákfront sajtótájékoztatón számolt be az ellenkonzultációs kampányuk sikerességéről és bejelentették, hogy a továbbiakban a Szikra Mozgalommal együttműködve folytatják a munkájukat.

Már több mint negyed millió üres nemzeti konzultációs ívet gyűjtöttek össze az aHang és az Egységes Diákfront aktivistái – mondta Szalóki Viktor, az aHang szóvivője a szervezetek közös sajtótájékoztatóján.

 

Az aHang és az Egységes Diákfront 7IGEN-es alternatív oktatási népszavazása folytatásaként meghirdetett ellenkonzultációs kampányukkal akarják felhívni a kormány figyelmét arra, hogy „valódi kérdésekben szeretnének társadalmi párbeszédet folytatni, nem demagóg propagandakérdésekben.”

Január 31-ig várják azokat, akik még csatlakozni szeretnének kampányukhoz, hogy elérjék az 1 millió üres kérdőív összegyűjtésére kítűzött céljukat. Országszerte több mint 800 helyre lehet már elvinni az íveket, de postai úton is el lehet juttatni az aHanghoz.

A sajtótájékoztatón a pedagógusok helyzetéről is szó volt. A kormány által bejelentett 32 százalékos béremelés kapcsán Perlaki-Borsos Noel, az Egységes Diákfront elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy „a bejelentett pedagógusbér-emelés az elmúlt évek ellenállásának és nyomásgyakorlásának köszönhető, azonban szerinte nem szabad megelégedni ezzel, ugyanis újfent látszik, hogy a kormány megpróbál kitáncolni ebből.”

„Felháborító, hogy felvizezik ezt a béremelést, és az is egyértelmű, hogy ha minden úgy halad, ahogy a Belügyminisztérium (BM) honlapján látható, akkor ez az egész egy ordas nagy hazugság”

- jelentette ki Perlaki-Borsos Noel.

Ahogy azt mi is megírtuk, a Belügyminisztérium nemrég közzétette, hogy 2025 szeptemberétől csökkenhet a fizetése azoknak a pedagógusoknak, akik az értékelésük során alacsony szinten teljesítettek.

Perlaki-Borsos felhívta arra is a figyelmet, hogy január 13-ra a Belügyminisztérium elé szerveznek megmozdulást, hogy megmutassák Pintér Sándornak, folytatják a küzdelmet az oktatás reformjáért.

“Most nagyon fontos, hogy megvédjük az eredményeinket. Most kell nyomást gyakorolni a kormányra, amikor döntést hoznak a pedagógusok béréről. Hogyha ezt most nem tesszük meg, akkor az egész küzdelmünk feleslegessé válik. Természetesen a január 13-i demonstráció alatt is várjuk az üres konzultációs íveket”

– összegezte az EDF elnökségi tagja. Továbbá bejelentették, hogy a két szervezet munkájához csatlakozik a lakhatás ügyét képviselő Szikra Mozgalom.

A gyűjtést követően országjárást szerveznek, ahol számos településre elviszik majd az üres íveket, és mellette lehetőséget teremtenek arra, hogy helyben olyan ügyekről és problémákról beszélgessenek, amelyek valóban milliók számára meghatározóak.

 

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.