Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Kedden fogadta el a parlament azt a salátatörvényt, amelyben a telefonok iskolai korlátozása mellett a státusztörvény módosításaként a honvédeket átvezényelhetik a tankerületekhez.
A most elfogadott javaslat szerint az átvezényelt 55 év feletti tiszteket és altisztetek a tankerületeknek alkalmazniuk kell. Ha nincsen olyan betöltetlen álláshely, ami megfelel az átvezényelt honvéd végzettségének, akkor az átképzésről a tankerületnek kell gondoskodnia. Például átképezhetik őket tanárrá, arról nem is beszélve
nevelő-oktató munkát a tankerületi központhoz vezényelt hivatásos vagy szerződéses szolgálati viszonyban álló honvéd is elláthat.
Mindez azért is érdekes, mert tavaly szeptemberben hat középiskolában, heti egy tanórában indult meg a honvédelem tantárgy próbaoktatása, amelynek keretében például lőelméletet, tereptani ismereteket, elsősegélynyújtást és a honvédelemmel öszefüggő alapfogalmakról, illetve a honvédelem rendszeréről is tanultak a diákok a kötelező képzésen.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.