Rosszul lett egy pedagógus Salgótarjánban, mentőhelikopterrel szállították kórházba

A kollégái azonnal megkezdték az újraélesztését.

  • Székács Linda

Több mentőautó is érkezett a Nógrád Vármegyei Szakképzési Centrum (NVVSzC) Stromfeld Aurél Technikum épületéhez szerdán, miután rosszul lett az intézmény egyik pedagógusa. Nem sokkal később mentőhelikopterrel szállították kórházba - írta meg a Nool.hu.

Bozó János, a technikum igazgatója a lap megkeresésére elmondta, hogy az egyik kollégájuk eszméletét vesztette, a tantestület tagjai pedig megkezdték az újraélesztését. Az iskolához nagy erőkkel kivonuló mentősöknek sikerült stabilizálni a pedagógus állapotát, akit ezt követően mentőhelikopterrel a nyíregyházi kórházba szállítottak.

Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője az esettel kapcsolatban később megerősítette; a sikeres újraélesztést követően egy 60 év körüli férfit szállítottak kórházba.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.