113 középiskolásnak adtak át dobogós helyezésért járó díjat az idei OKTV-n

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen az ország középiskoláinak közel feléből indultak diákok.

2024. május 31-én, Budapesten tartották az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) díjátadó ünnepségét - tette közzé az Oktatási Hivatal.

Az OKTV egy olyan több fordulós országos középiskolai tanulmányi verseny, amelyen a magyar diákok a középiskola utolsó két évfolyamán vehetnek részt.

Az idei tanévben 28 tantárgy 39 kategóriájában hirdettek versenyeket, amelyekre az Oktatási Hivatal (OH) 19074 tanulótól 26690 jelentkezést regisztrált. Ez azt jelenti, hogy az ország középiskoláinak közel feléből, összesen 570-ből vettek részt diákok a megmérettetésen.

A legtöbben angol (5804 versenyző), biológia (3804 versenyző) és matematika (3674 versenyző) tárgyból jelentkeztek a versenyre. A döntőkben az összes versenyző közül 205 középiskola diákjai értek el 1-30-ig helyezést.

A díjátadón 70 középiskola 113 tanulójának adták át az első három helyezésért járó díjakat, illetve a felsőoktatási tehetséggondozásba belépőt jelentő Tehetségútleveleket. A Nemzeti Tehetség Program részeként alapított „Kiváló versenyfelkészítő" díjakat pedig 40 pedagógus, oktató, és szakember kaphatta meg, akik a tehetséggondozásban sok éve eredményesek.

Az eseményen különdíjakat is átadtak. A földrajz OKTV első három helyezettje a Magyar Földrajzi Társaság által adományozott Ifjú Geográfus díjat vette át. A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara által alapított különdíjat a horvát nyelv és irodalom, a német nemzetiségi nyelv, a német és az olasz nyelv versenyek első helyezettjei érdemelték ki.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Bűvösvölgy Médiaértés-oktató Központjának különdíját a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyban adták át. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Történelmi Társulat tanári tagozata közös díjjal jutalmazta a történelem első három helyezettjét és felkészítő tanáraikat.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.