Ítéletet hoztak annak a tanárnak az ügyében, aki a hajánál fogva rángatott egy diákot

A tanárt több atrocitás is érte korábban.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a pedagógusnak az ügyében, aki egy évvel korábban a hajánál fogva rángatta az egyik diákját egy általános iskolában – tette közzé a Miskolci Törvényszék.

A 2023 áprilisában történt esetről az Eduline is beszámolt. A konfliktus onnan indult, hogy a Borsod-Abaúj Zemplén vármegyei kesznyéteni általános iskolában egy 13 éves lány óra közben a telefonját nyomkodta, ezért a pedagógus megkérte, hogy adja neki oda, ez pedig először veszekedéssé, majd verekedéssé fajult.

A járásbíróság szerint a tanórát megzavaró, majd trágár kifejezéseket használó kiskorú sértettet a pedagógus a hajánál fogva megrángatta, majd anélkül, hogy azt elengedte volna, megkísérelte a sértettet a tanteremből kivezetni.

Az esetet az érintett diák osztálytársa videóra vette, amelyet a Tények mutatott be:

A bíróság a vádlottat bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntettében mondta ki bűnösnek, melyért megrovásban részesítette, felszólította az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől.

Az intézkedés kiszabása során enyhítő körülményként értékelték a vádlott büntetlen előéletét, beismerését és őszinte megbánását. Továbbá azt is figyelembe vették, hogy a cselekményt hónapok óta tartó, vádlottat ért atrocitások előzték meg.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.