42 ezer forint rezsipénzt ad fejenként az egyházi iskoláknak a kormány

A nemzetiségi önkormányzatok iskolái is kapnak támogatást.

  • Tornyos Kata

Létszám függvényében, fejenként 41 760 forintos kiegészítő rezsitámogatást ad a kormány az egyházi fenntartású köznevelési és szakképző intézményeknek – írta meg a hvg.hu egy kedd este megjelent kormányrendelet alapján.

A magyarázat szerint erre az „energiaár-növekedésből, továbbá a víz- és a csatornadíjak nagykereskedelmi árának emelkedéséből adódó 2024. évi többletkiadások ellentételezéséhez” van szükség.

A nemzetiségi önkormányzatok által fenntartott köznevelési és szakképző intézmények is ugyanekkora támogatást kapnak. Varga Mihály pénzügyminiszter 910 millió forintot különített el a támogatásokra.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.