Letartóztatták a bőnyi iskolai késelés gyanúsítottját

Életkora miatt a bíróság javítóintézetben rendelte el a hatodikos lány fogva tartását.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását – olvasható a Győri Törvényszék oldalán.

Korábban már az Eduline-on is megírtuk: hétfő délelőtt mentőhelikopterrel, életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy hatodikos lányt a Győr közeli Bőny általános iskolából, miután a mögötte ülő osztálytársa szívtájékon szúrta egy késsel.

A 12 éves sérültről úgy tudni, hogy már levették a lélegeztetőről, és ha nem merül fel komplikáció, várhatóan 7-10 nap múlva haza is mehet.

A szintén 12 éves elkövetőről kiderült, hogy halállistát vezetett azokról a gyerekekről, akiknek a megölését tervezte.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően indokoltnak látta a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését.

A fogva tartásról szóló határozatot a bíróság azzal indokolta, ha szabadlábon hagyják a gyanúsítottat, amíg nem zajlik le minden kihallgatás, akkor felmerülhetne a folyamatban lévő bizonyítási eljárás tanúk esetleges befolyásolásával való megnehezítése. A diáklánynál talált lista miatt pedig a bűnismétlés veszélyét sem zárták ki.

 

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.