Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A jelentkező csapatok számos kategóriában, akár 2,5 millió forintos támogatást is elnyerhetnek, hogy fenntarthatóbbá tegyék a jövőt.
Az E.ON Hungária csoport idén újra meghirdeti a Föld bajnokai elnevezésű pályázatot, amelyre azoknak a gyerekekből, tanárokból vagy szülőkből álló iskolai és óvodai közösségek jelentkezését várják, akik elkötelezetten tennének a szebb, zöldebb jövőért - közölték a szervezők az MTI-vel.
A pályázatra olyan egész éven át tartó közösségi projektekkel lehet, amelyek központi témái a megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímavédelem, az üvegházhatású gázok, a levegőtisztaság, a vizek védelme, az újrahasznosítás, a természeti erőforrások és a biodiverzitás.
A legjobb programok megvalósulását összesen 25 millió forinttal támogatja az energiavállalat, és intézményenként akár 2,5 millió forintot is meg lehet pályázni. A nyertes projekteket az erre kijelölt zsűri fogja kiválasztani, azonban egy pályázat a közönség döntése alapján kerül be a győztesek közé.
A pályázatok leadási határideje április 5.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.