Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Novemberben kezdődtek el a felsőoktatási felvételiben is pontokat érő Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) első fordulói. A legügyesebbek pedig azóta már a döntőre készülhetnek.
A nem pályázatos versenyeknél, mint a belügyi rendészeti ismeretek és a digitális kultúra II. kategória már februárban zajlanak a döntők, amik márciusban a nemzetiségi nyelvekkel folytatódnak. Március negyedikén tartják a szlovén nemzetiségi nyelvet, a szerb nyelv és irodalmat, a német nemzetiségi nyelv és irodalmat, illetve a horvát nyelv és irodalmat is.
Április 23. az utolsó időpont, akkor lesz a szintén nem pályázatos olasz nyelv II. kategória végső fordulója. A döntőket az Oktatási Hivatal szervezi meg. A teljes táblázatot, az összes forduló dátumaival innen érhetitek el.
Ősszel több mint húsz tantárgyból méretteték meg magukat a középiskolások, nappali tagozatos gimnáziumok esetében a tizenegyedik és tizenkettedik, technikumok esetében pedig a tizedik, tizenegyedik és tizenkettedik osztályosok, a tizedikesek viszont csak abban az esetben, ha az adott tárgyból korábban már sikeres előrehozott érettségi vizsgát tettek, vagy "a középiskolai bizonyítványba bejegyzett osztályzattal igazolják, hogy az adott tantárgy helyi tantervi követelményeit teljesítették az adott évfolyam tananyagával bezárólag".
Arról, hogy melyik egyetem mennyi többletpontot ad az OKTV-n elért eredményekért ebben a cikkünkben olvashattok részletesebben:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.