A PDSZ szerint a pedagógushiányt gyermekvédemi szempontokból is csökkenteni kellene

A tankötelezettség felemelése 18 évre, a pedagógushiány csökkentése és egy jelzőrendszer kialakítása - a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete hat pontban foglalta össze, milyen sürgős változtatásokra van szükség az oktatásban a gyerekek védelmében.

"Még mindig nem tudunk semmit annak előzményéről, hogy miért kapott kegyelmet a pedofil gyermekotthon-igazgatónak falazó, bűncselekmények eltussolásában aktív K. Endre. Egyet azonban lehet tudni: azért, hogy 2010 óta a gyermekvédelem intézményrendszere az oktatással együtt döbbenetes helyzetbe került" - írja a PDSZ a

nedolgozzingyen.hu

oldalon.

A pedagógusszakszervezet a botrány kirobbanásakor kiadott egy közleményt, majd a február 23-i országos választmányi ülésén elfogadott 6 pontot azzal kapcsolatban, hogy az oktatás területén milyen azonnali lépésekre van szükség a gyerekek védelmében:

Ezek közül az egyik, hogy sürgősen csökkenteni kell a szakemberhiányt a bérek emelésével, és a munkaterhek csökkentésével. A jelenlegi a helyzetben például a pedagógusok túlterhelése és a sorozatos helyettesítések miatt nem alakulhat ki bizalmi kapcsolat a diák és a tanár között. Ez pedig alapfeltétele lenne, hogy a pedagógus észrevegye, hogy a gyerek viselkedése, magatartása megváltozott.

Ezen kívül szükség van a közoktatási intézmény, a gyámügy és a gyerekvédelem közötti szoros együttműködésre, amelyhez nélkülözhetetlen a jelzőrendszer kiépítése.

"A gyámügyi intézkedések, ezen belül a legsúlyosabb, a kiemelés előtt hallgassák meg a gyermekeket, tanulókat nevelő-oktató pedagógusokat, legyen kötelező az óvoda, iskola bevonása a helyzet feltárásába és a döntéselőkészítésbe!"

- olvasható a bejegyzésben.

A PDSZ szerint forrásokat kell biztosani az átmeneti elhelyezést nyújtó nevelőotthonok, illetve a nevelőszülői hálózat korszerűsítésére, a nevelőszülők továbbképzésére, megfelelő számú pszichológus, segítők, és gyermekvédelmi szakemberek, szociális munkások álláshelyeinek létesítésére és normális megélhetést biztosító, a pályát vonzóvá tevő bérekre. Emellett pedig  a kormány tegyen meg mindent azért, hogy a gyerekek maladhassanak a családjukban. Például ne legyen a családból történő kiemelés az óvodai, iskolai mulasztás szankciója.

A szakszervezet javasolja, hogy helyezzék hatályon kívül azokat a jogszabályokat, amelyek megakadályozzák azt, hogy külső szervezetek, NGO-k, szakemberek tájékoztatást, foglalkozásokat tartsanak a közoktatási intézményekben, valamint azokat a törvényi előírásokat, amelyek alapján emiatt igazgatókat akár egy év múlva is szankcionálhatnak.

A PDSZ még azt is szeretné elérni, hogy a tankötelezettséget a jelenlegi 16 évről 18 évre emeljék.

Hogy ez utóbbi miért is lenne fontos, jól mutatja, hogy az elmúlt 15 évben az OECD országai közül Magyarországon nőtt a legnagyobbat az iskolaelhagyók aránya.2005 és 2021 között 5 százalékponttal, 8-ról 13 százalékra nőtt az iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ami egyedülálló jelenség az OECD-országok között.

 

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.