Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A javaslat szerint még a tanárok sem használhatnának telefont az intézményekben.
Tizenhárom oldalas "útmutató" dokumentumot publikált a brit kormány arról a tervezetről, ami szerint betiltanák a telefonhasználatot az angliai iskolákban - írta meg a The Guardian.
A brit Oktatási Minisztérium (DfE) terve szerint az iskolák többféle lehetőséget is kínálhatnak a diákoknak a telefonhasználat korlátozására. Dönthetnek úgy például, hogy otthon hagyják a készülékeket, vagy az iskolába érkezve leadják azokat, de az is opció lehet, hogy bár maguknál tarthatják, de kikapcsolt állapotban, és az intézmény területén nem használhatják, vagy pedig az iskolában töltött idő alatt egy lezárt szekrényben tárolják. A hivatal szerint az adott iskolában érvényben lévő szabályokat világosan és egyértelműen közölni kell a tanulókkal, továbbá a szabályozás okait is érdemes elmagyarázni.
Hozzáteszik: a szabályok a tanárokra is érvényesek, így az iskolában ők sem használhatnák a telefonjaikat, kivéve, ha arra a munkájukhoz van szükség. Továbbá azt is kiemelik, hogy a tiltásról a szülőket is értesíteni kell, és emlékeztetni őket arra, hogy ha szeretnének kapcsolatba lépni a gyerekeikkel, azt az iskolán keresztül, közvetetten tehetik majd meg.
"Az iskolába azért jársz, hogy tanulj, barátokat szerezz és beszélgess. Nem azért, hogy ülj és telefonozz vagy üzeneteket írj, miközben beszélgethetnél is valakivel" - indokolta a BBC Radio egyik műsorában Gillian Keegan oktatási miniszter.
Az Ofcom nevű brit médiahatóság adatai szerint egyébként a brit gyerekek 97 százalékának 12 éves korára már van telefonja, ami nem csak elvonja a figyelmüket, de zaklatásnak és káros tartalmaknak is kiteszi őket. Egy korábban zaklatás miatt öngyilkos brit lány édesanyja, Esther Grey emiatt arra szólította fel a technológiai cégeket, hogy tegyenek azért, hogy a 16 éven aluliak ne férhessenek hozzá a közösségi médiához.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.