Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyre több hazai általános iskolában döntenek úgy, hogy mobiltelefon-mentessé teszik az intézményt.
"Már közel egy évtizede, a szülők egyetértésével és támogatásával az iskola területén nem szabad mobiltelefont használni a diákoknak. Elhozhatják, de a táskájukban kikapcsolt állapotban kell tartani az eszközt" – nyilatkozta a VEOL-nak Lengyel Károly, a Veszprémi Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola igazgatója.
Van olyan osztályuk, akik maguk döntöttek úgy, hogy reggel leadják a mobiljukat az osztályfőnöknek, mert úgy könnyebb ellenállni a kísértésnek. A szabályok, a jó példák ellenére, a mobil csábításával szembeni küzdelem nehéz feladatot ad a pedagógusoknak, és otthon a szülőknek is az igazgató szerint.
Magyarországon az oktatási intézmények különbözően viszonyulnak ahhoz, hogy a diákok mikor és hogyan használhatják a telefonjukat az iskolában. Erről szóló cikkünket innen tudjátok elolvasni:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.