Kihagyták a fizetésemelésből az idén nyugdíjba vonuló pedagógusokat

Nem tartoznak az új státusztörvény alá, ezért a béremelésre sem jogosultak.

  • Székács Linda

Nem sorolták át köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba, és a kormány által bejelentett béremelésben sem részesülnek azok a pedagógusok, akik idén nyugdíjba mennek - tudta meg a Népszava.

"Ledolgoztam negyven évet a köznevelésben, de nekem egy forint nem jár a nagy csinndarattával bejelentett 32 százalékos béremelésből. Miért? Mert hamarosan nyugdíjba megyek"

- idézi egy hamarosan nyugdíjba vonuló pedagógus szavait a lap.

Az említett tanár februártól a felmentési idejét tölti, emiatt nem sorolták át a státusztörvény szerinti jogviszonyba, így közalkalmazottként fog nyugdíjba menni. Azt viszont nem tudta, hogy a béremelés sem vonatkozik rá, még erre a rövid időre se.

Hasonló tapasztalatokról számolt be egy másik pedagógus is, aki a tankerületi központ egyik munkatársától tudta meg, hogy nem kell új munkaszerződést aláírnia, mert nem kap olyat, a státuszváltás opcióját pedig ősszel fel sem ajánlották neki, mert akkor már tudták, hogy hamarosan nyugdíjba megy.

A Népszava megkeresésére a Klebelsberg Központ egyelőre nem reagált. A szerdai sztrájktárgyaláson azonban a KK elnöke, Hajnal Gabriella a szakszervezeti képviselőknek azt mondta; mivel a nyugdíjba vonulók nem kaptak január elején kinevezésmódosítást, így nem tartoznak a státusztörvény hatálya alá, ami a bérekről rendelkezik.

"Ez nemcsak etikailag, de jogi szempontból is aggályos. Az illetmények meghatározása ugyanis nem a jogviszonyhoz, hanem munkakörhöz kötött, márpedig ezek a kollégák pedagógus munkakörben dolgoztak, illetve dolgoznak még mindig akkor is, ha januártól nem változott a jogviszonyuk" - mondta Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

 

Hozzászólások

Úgy tűnt, 229 kérdéses kérdőívet kell kitölteniük az óvodapedagógusoknak minden gyerekről – most kiderült, hogy mégsem

Felháborodást váltott ki az óvodapedagógusok körében, hogy az OviKRÉTA felületén megjelent egy gyerekenként 229 kérdésből álló fejlődési kérdőív. Egy 22 fős óvodai csoport esetében ez több mint ötezer kérdés megválaszolását jelentette volna. A Magyar Óvodapedagógiai Egyesület azonban lapunk megkeresésére közölte: egy nem végleges munkaanyag vált láthatóvá a rendszerben, amelyet azóta inaktiváltak.

Itt az új törvénytervezet: így kerülne ki az Oktatási Hivatal az iskolaérettségi döntésekből

Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.