Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A történtekre a tankerület is reagált.
Az igazgató azonnal megtette a megfelelő intézkedéseket - közölte Pálfi Tamás, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója a kecskeméti Lánchíd utcai Általános Iskolában egy diáktársukat brutálisan bántalmazó lányok ügyében.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, szerda délután a Kecsup.hu birtokába jutott egy videó, amin az látható, hogy az említett oktatási intézményben két felső tagozatos diáklány előbb verbálisan, majd fizikailag bántalmaz egy harmadik lányt, aki menekülni próbál, azonban a hajánál fogva lerántják a földre és ütni, rugdosni kezdik, többek között ököllel megütve a tanuló fejét is.
A lap a történtekkel kapcsolatban szerda reggel felkereste Boldog Andrea intézményvezetőt, azonban csak a helyettesét érték el, aki nem nyilatkozott az ügyben, később pedig az intézményvezető írásban azt javasolta, hogy a kérdéseikkel a tankerületet keressék meg.
"Az esetet követően az igazgató azonnal megtette a megfelelő intézkedéseket, emellett tájékoztatta a tankerületet. A sértett tanuló szülei időközben rendőrségi feljelentést tettek, mely alapján jelenleg vizsgálat folyik az ügyben" - közölte a Kecskeméti Tankerületi Központ.
Az, hogy pontosan milyen intézkedéseket tettek, egyelőre nem derült ki.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.