Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Hétfőn már a megemelt béreikre számíthatnak a pedagógusok, a hamarosan nyugdíjba vonulók ügyére pedig igyekeznek "méltányos megoldást találni".
Cikkünk frissül.
"Olyan nagyot sikerült előrelépni, mint a rendszerváltás óta soha" - nyilatkozta a pedagógusbér-emeléssel kapcsolatban Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
A miniszter bejelentése szerint az állami iskolák tanárai hétfőn már a 32,2 százalékkal megemelt béreiket kapják. Ezek alsó határa a következőképp alakul:
Gulyás Gergely azt is hozzátette, hogy a "felső határ olyan magas, hogy azt sajnos egyelőre még nem érjük el". Ez a pedagógus I. kategóriában bruttó 1 065 000 forint, pedagógus II. kategóriában 1 135 000 forint, mesterpedagógusok esetében 1 365 000 forint, kutatótanárok esetében pedig bruttó 1 470 000 forint.
Fixálták továbbá, hogy egy teljes munkaidőben dolgozó tanárnak heti 24 órát kell tanítani, és évi 50 nap szabadságot kapnak.
A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a béremelés egyelőre az adófizetők pénzéből valósult meg, az Európai Uniótól azonban garanciát kaptak annak utófinanszírozására.
A hamarosan nyugdíjba vonulóknak nem járt a béremelés
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szakszervezetekhez több olyan visszajelzés is érkezett, amely szerint a hamarosan nyugdíjba vonuló pedagógusoknak nem kellett új munkaszerződést aláírni, mert nem sorolták át őket az új köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyba, és így a béremelés sem vonatkozik rájuk.
"Ledolgoztam negyven évet a köznevelésben, de nekem egy forint nem jár a nagy csinndarattával bejelentett 32 százalékos béremelésből. Miért? Mert hamarosan nyugdíjba megyek" - nyilatkozta a Népszavának az egyik érintett.
Az esettel kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta: ezt a néhány száz pedagógust érintő intézkedést korábban a szakszervezetek kérték. A hamarosan nyugdíjba vonulók fizetésemelésével kapcsolatban a "Belügyminisztérium méltányos megoldást próbál találni."
Az ATV kérdésére ugyanakkor Gulyás Gergely hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy biztos lesz a hamarosan nyugdíjba vonulók fizetésemelése, de dolgoznak rajta. A szakszervezetekről a miniszterelnökséget vezető miniszter rendkívül negatívan nyilatkozott.
"Semmiképpen ne higgyenek a PDSZ-nek, ők általában nem mondanak igazat" - mondta azzal a felméréssel kapcsolatban, amit a szakszervezetek készítettek, és ami szerint a megkérdezett pedagógusoktól azt a visszajelzést kapták, hogy 32 százalék helyett a legtöbbeknek csak annyival nőtt a fizetése, hogy elérjék a fentebb említett bruttó minimumösszegeket.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).