Diákok tüntettek Bukarestben az ingyenes iskolai utaztatásért

A demonstrálók a tanügyminisztérium bukaresti szákháza elé vonulva kérték, hogy tárgyalhassanak a miniszterrel.

A diákok felháborodását egy nemrégiben megjelent kormányhatározat váltotta ki, ami miatt megszűnhet 19 megye ingázó diákjainak ingyenes utaztatása – számolt be a helyzetről a Transtelex az Edupedu.ro cikke alapján.

A Fuvarozók Szövetségének tájékoztatása szerint a 810/2023-as kormányhatározat elfogadásával több megyében nem térítik meg a fuvarozóknak a diákok szállítását a 2023-as szeptember és december közötti időszakra. Bár ennek megoldására december 29-én elfogadtak egy új rendeletet, az azonban nem egyértelmű, hogy a szállítócégek a teljes időszakra, vagy csak decemberre fogják-e megkapni a határozatban szereplő általányösszeget.

Az ingázási költségek megtérítésével már több ideje vannak problémák. 2022-ben eltörölték azt az ösztöndíjat, amit a diákok az iskolai ingázás miatt kaphattak. Azonban ez az összeg már akkor is csak a töredékét fedte az útiköltségeiknek.

Január 8-án reggel több diákszervezet képviselői is azt kérték a minisztériumtól, hogy beszélhessenek a miniszterrel a diákok ingyenes iskolába utazásának megoldásáról. Mivel állítólag Ligia Deca nem volt az épületben, ezért végül Florian Lixandru államtitkár fogadta a tüntetőket.

A tárgyalásnak azonban nem lett meg a kívánt eredménye. Az Edupedu.ro-nak nyilatkozó diákok szerint az államtitkár kifejtette nekik, hogy a probléma megoldása nem a tanügyminisztérium, hanem a megyei tanácsok feladata. Ennek ellenére homályos ígéretet tett arra, hogy februárban meg fognak oldódni a problémák.

A Konstancai Diákok Szövetségének egyik tagja szerint az államtitkár azt mondta, hogy a szervezetük mindig csak panaszokkal érkezik a minisztériumhoz, és hozzátette, foglalkozhatnának mással is, mint az ingyenes közlekedéssel.

Bár a tanügyminisztérium nem nyilatkozott a tárgyalásról, Ligia Deca tanügyminiszter a TVR Info-nak azt mondta, hogy a megyei tanácsoknak februárig kell megállapítani az ingázó diákok szállítási költségéért járó általányösszeget. Azt ígérte, hogy amint ez meglesz, a tanügyminisztérium rendelkezésre bocsátja a szükséges összegeket.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.