Megszüntették a Qualitas Gimnáziumot

Egyelőre nem tudni, mi lesz a diákokkal és a tanárokkal.

A tanulók által indított petíció ellenére, hogy az iskola a továbbiakban Csepelen működhessen tovább, december 1-jén a kormányhivatal megszüntette a Qualitas Gimnáziumot – írta meg közleményében az iskola.

Szeptemberben a kilakoltatott soroksári intézmény vezetősége kérelmet nyújtott be a Kormányhivatalhoz, hogy módosíthassák a működési engedélyüket, és az iskola tovább működhessen Csepelen. A hivatal azonban a kérelmüket elutasította. Indoklásukban azt írták, hogy a működési engedély módosításának kérelmét már 2023. májusában be kellett volna adni, holott a végrehajtó csak szeptemberben lakoltatta ki a diákokat és a pedagógusokat, amikor még az ingatlan földhivatalba bejegyzett tulajdonosa és haszonélvezője annak fenntartója volt. Módosított működési engedély nélkül azonban az alapítványi gimnázium állami támogatásra sem jogosult, ami nélkül nem tudják biztosítani a fenntartását.

Nemrég az intézmény körülbelül 260 tanulója petíciót indított annak érdekében, hogy 2023. december 1-je után is legyen hol tanulniuk.

Az iskola december 1-jén közleményében tudatta, hogy a próbálkozásaik ellenére megszüntették a működésüket. Arról, hogy ezek után a diákok és a tanárok hol folytathatják a tanulmányaikat, illetve a munkájukat, egyelőre nem lehet tudni.

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.